Talán mégis lesz Woodstock 50

dd
New York. |

A legfrissebb hírek szerint végre sikerült helyszínt találni a Woodstock 50 számára. A fesztivált augusztus 16 – 18. között szeretnék megrendezni, a legendás 1969-es rendezvény évfordulóján.

Különböző biztonsági és egészségügyi okokból New York államban három kisváros is elutasította a 65 ezer nézővel kalkuláló fesztivál befogadását. Most Marylandben találtak helyszínt a szervezők, és alig három hetük maradt az előkészületekre, úgy, hogy még nem kezdték árulni a jegyeket az interneten.

Ennél is aggasztóbb, hogy a korábban más helyszínre leszerződtetett előadók és zenekarok (Jay-Z Miley Cyrus, Chance the Rapper, Dead & Company stb.) még nem jelezték, hogy fellépnek a rendezvényen. A minden szükséges infrastruktúrával rendelkező szabadtéri színpadon egyébként augusztus 17-én a Noel Gallagher's High Flying Birds és a Smashing Pumpkins koncertjét tervezték, utóbbi zenekar honlapján még ma délután is szerepelt ez a helyszín. A közösségi oldalakon több kommentelő javasolta a szervezőknek, hogy ne fújják le ezt a bulit, mert így legalább két biztos fellépőjük lesz aznapra. Sokan azt is nehezményezik, hogy az új helyszín az 1969-es fesztiválnak otthont adó Bethel községtől tíz órányi autóútra fekszik, és sokkal közelebb van Washingtonhoz, mint New Yorkhoz. Bethelben egyébként a jubileumi hétvégén szintén tartanak egy szerény megemlékezést a helyiek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?