SZFE: továbbra sincs párbeszéd

dddd
Budapest |

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja szerint az épületben sztrájkolók terrorizálják társaikat, kiabálásig menő viták vannak, és egyáltalán nem látszik az egység. Szarka Gábor nem utalta át a fizetéseket, pedig megtehetné.

„Az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületében tiltakozó fiatalokat” – mondta az egyetem új kancellárja ma a Kossuth rádióban.

Szarka Gábor ismét hangsúlyozta, hogy tárgyalni szeretne a bennlévőkkel. Arról is beszélt, hogy „az egyetem épületén belül a sztrájkolók terrorizálják a bennlévőket, kiabálásig menő viták vannak, egyáltalán nem látszik az egység”. Ő maga egyébként még nem járt az épületben, mivel az egyetemfoglalók nem engedték be.

Az SZFE bérszámfejtője szerint abszurd az állítás, hogy a kancellárnak az épületben kellene lennie ahhoz, hogy elutalja a dolgozók fizetéseit. Varga Réka a telex.hu portálnak elmondta, hogy Szarka Gábor nem állít igazat, amikor azt mondja, nem írhatja alá a dolgozók fizetéseit, ha nem juthat be a munkahelyére. Varga szerint a bérszámfejtés szeptember 1., vagyis az alapítványi átvétel óta egy külső cég feladata, azaz a bérszámfejtő csak ellenőrzi, amit a cég küld neki, majd továbbítja a kancellárnak. Szarkának eszerint elég lenne jóváhagynia a neki küldött üzenetet ahhoz, hogy a dolgozók megkapják a bérüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?