Spotify, az élősködő jóbarát

Gyorsan szögezzük le, hogy bőven vannak becsületes zenerajongók is, akik szeretnék támogatni kedvenceiket. Illetve azt hiszik, kedvenceiket támogatják azzal a 6 euróval, amit havonta fizetnek a Spotify szolgáltatásaiért. Egy igazságos világban ennek valóban így kellene lennie. Ám hiába hallgatja az ember rendszeresen ugyanazokat a zenéket, az alkotók nem érzékelik ezt a ragaszkodást a bankszámlájukon. 

Zene szól a fülünkben munka közben, munkába menet, takarítás közben, a strandon... A karanténidőszak alatt azok is felinstallálták a Spotify-t a telefonjukra, akik eddig ódzkodtak tőle, alaposan megnövelve az előfizetők számát. A kérdés csak az, hogy eleget fizetünk-e a zenéért, megbecsüljük-e, és a megfelelő zsebekben végzi-e a pénz, amibe a hozzáférés nekünk kerül? 
A válasz mindhárom kérdésre: nem. Mert ha a zenészek nem képesek fizetni a számláikat, és fedezni legalább alapvető életszükségleteiket, akkor hiba csúszott a rendszerbe. Épp a koronavírus-járvány hozta felszínre azt az általános nézetet, mely szerint a zenészek nem érdemelnek segítséget az államtól – illetve semmiképp sem annyit, mint a „rendes munkából” élők. De ebbe most ne menjünk bele, mert az így vélekedőket nem tudjuk pár sorban meggyőzni arról, hogy a zenészek számára a zenélés a bevételi forrás, ugyanúgy, mint bárki más számára a saját szakmája. 

Épp a zene az a művészeti ág, amely a járvány nélkül is támogatásra szorul(na). A CD-eladások már régóta nem hoznak pénzt az alkotóknak, a legális MP3-letöltések piacát (pl. iTunes) pedig a streaming-szolgáltatók (Spotify, Deezer, Tidal, Apple Music) nyírták ki. 

Nézzük a mezőny legerősebb játékosát, a Spotify-t. Tavaly év végén 271 millió aktív felhasználójuk volt, és már akkor jelentős növekedésről számoltak be az előző évhez képest. Idén május végére 293 millióra ugrott a felhasználók száma. A járvány kitörésétől kezdve aktívan bombázzák a közösségi oldalakat egy hónapos ingyenes hozzáférési akciójukkal – ami egyébként korábban is érvényes volt, de jóval kevesebb potenciális érdeklődő ült egész nap a számítógép előtt. Nálunk a havi alapdíj 5,99 euró, de van családi csomag is, amely 8,99 euróba kerül havonta, és ha hatan használják, fejenként nem egész 1,50-ért érhetnek el több tízezer zenei albumot, az összes létező műfajban. Lehetetlen ellenőrizni, hogy valóban közös háztartásban élő családtagok-e az előfizetők, vagy csak spórolni igyekvő, egymástól akár több száz kilométerre lakó ismerősök. Ezzel persze a Spotify is bevételtől esik el, de nem ez a legfájóbb a dologban, hanem az, hogy a zenészeknek így még kevesebb honorárium jut. 

Maga a streaming persze nem ördögtől való dolog, sőt, segít a zenészeknek felhívni magukra a figyelmet, új rajongókat szerezni, akár külföldön is. Sőt, azt is megtudhatják, mely országokban hallgatják őket a legtöbben, hová érdemes turnét szervezniük. A CD-k fokozatos eltűnését azonban bajosan kompenzálhatja ez a szolgáltatás, legalábbis addig semmiképp, amíg az alkotóknak nem fizetnek a fizikai hanghordozókból származó bevételt megközelítő összeget. Több tízezer Spotify-lejátszás kell ahhoz, hogy egy darab CD árát behozza az alkotónak, érzékelhető bevételhez tehát csak a világsztárok juthatnak, több százezres lejátszás után. 

A modell úgy működik, hogy az előfizetők havi díja egy közös kosárba kerül, amelynek tartalmát a lejátszások számának arányában osztják szét valamennyi előadó között – a legtöbbet azok kapják, akiket a legtöbben hallgattak. Vagyis ha valaki egész hónapban egy kevésbé ismert helyi előadót vagy zenekart favorizált, az csak töredékét kapja meg ama bizonyos 5,99 eurónak. Az összeg nagy része olyanokhoz vándorol, akiket az illető fogyasztó egyáltalán nem hallgatott. 

Ez még nem minden, az összbevételen 30-70 százalékban osztozik a streamingszolgáltató és az előadó. A szolgáltató 30, a zenész 70 százalékot kap, amiből viszont még le kell vonni az úgynevezett disztribúciós cégek részesedését. Jelenleg ugyanis senki nem tudja saját maga feltenni a zenéit a Spotify-ra, ehhez szüksége van egy közvetítőre, akinek elküldi az anyagát. További százalékokat vonhatnak le a kiadók, esetleg a menedzserek, így a zenész végül sokkal kevesebbet kap 70 százaléknál. 

Ezek után ki-ki eldöntheti, igénybe veszi-e a streamingszolgáltatást. Akinek több millió rajongója van, akár százezreket is kereshet, a többieknek azonban csak presztízs-szempontból éri meg a dolog. Több világsztár szolidaritásból bojkottálta a Spotify-t – kezdetben Thom Yorke, a Radiohead frontembere volt a leghangosabb ez ügyben, többször nyilatkozta, hogy ezek a cégek élősködnek a művészeten. Később azonban megváltozott a hozzáállása, és ma már ott vannak a zenekar dalai a Spotify-on és más szolgáltatók kínálatában is. 

A rajongók jelenleg úgy támogathatják leghatékonyabban kedvenceiket, ha közvetlenül tőlük, vagy a honlapjukon szereplő címről vásárolnak hanghordozót. Egyre többen utalnak kisebb-nagyobb összegeket a zenészeknek anélkül, hogy cserébe várnának valamit. Ez talán furcsán hangzik, de lehet, hogy a jövőben bevett szokássá válik, ahogy közösségi adakozásból is egyre több lemez készül mostanában. A hallgatók így elmondhatják magukról, hogy a művészet szerény mecénásaivá váltak, ami – valljuk be – elég jól hangzik.

Ennyi jut az alkotóknak: 

Spotify  0,00382 euró/1 lejátszás
Apple Music 0,00643 euró/1 lejátszás
Tidal  0,00109 euró/1 lejátszás
Deezer  0,0056 euró/1 lejátszás
YouTube Music  0,00064 euró/1 lejátszás

(A Digital Music News 2019-es adatai)