Rák Viki kávézója

Pozsony |

<p>Felröppent a hír, hogy változás várható a pozsonyi Deja vu klub életében. Strieženec Sándort, a Deja vu zenekar vezetőjét és a klub szervezőjét kérdeztük, miért volt erre szükség.</p>

 

„Több mint tíz éven át sikeresen folyt a klubélet a Hlava 22 nevű hely nagyon is megfelelő pincetermében. Közben azonban megváltozott a világ. Új szórakozási lehetőségek keletkeztek, közömbösebb lett a közönség, kicsit úgy éreztem, kifulladt a klub a régi helyszínen. Persze, ha húzóneveket sikerült meghívnunk, azért sokan eljöttek. Horváth Charlie-ra például csaknem háromszázan voltak kíváncsiak. Kevésbé ismert vendég esetében azonban a Hlava 22 már nagynak bizonyult. Ezért szívesen fogadtam a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Kollai István ajánlatát, hogy vigyük át a klubesteket az intézet székházába. Tehát egy új fejezet indul a klub életében. Persze izgulok, és kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e majd hosszabb távra megtelepedni az új helyszínen” – mondta lapunknak Strieženec Sándor. Egyelőre még nincs eldöntve, mely napokon zajlanak majd a klubestek, azaz maradnak-e a stabil terminusoknál, vagy esetleges lesz az estek időpontja, attól függően, mikorra tudnak érdekes vendégeket meghívni.

A Pozsonyi Magyar Intézetben (Palisády 54.) október 4-én 19 órakor kezdődik az első Deja Vu klub, egy sokoldalú, színes egyéniséggel a középpontban. Kálloy Molnár Péter a Beugró című rögtönzős tévéműsorban lett igazán népszerű, ám zenészként, énekesként is ismert. A vele való beszélgetést követően saját dalait adja elő, kísérője az ismert gitáros, Hrutka Róbert lesz, illetve két szám erejéig a Deja vu zenekar is bekapcsolódik a műsorba. A házigazda csapat önálló műsorblokkban is zenél majd, állandó szólistájával, Erich Bobos Procházkával.

Az új helyszín különlegessége, hogy a székház földszintjén nemrég megnyílt kávézóban Rák Viktória színművésznő ezentúl házigazdaként fogadja a vendégeket. „Szeretnék egy olyan kávézót, ami megtartana egyfajta klubjelleget és klubhangulatot, ahová mind az egyetemisták, mind az idősebbek szívesen járnának. Fontos, hogy a pozsonyi magyaroknak legyen egy helyük, ahol mindig találkozhatnak ismerősökkel, akikkel megvitathatják a közéleti ügyeket, a napisajtóban vagy a hetilapokban megjelent cikkeket, vagy csak úgy eldiskurálhatnak egy finom kávé, sütemény fogyasztása közben. A Panta Rhei átköltözteti könyvesboltjaiból a magyar könyveket, és lesznek irodalmi, politikai beszélgetések, filmvetítések is” – tudtuk meg Rák Vikitől.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?