Ötezer fős tesztkoncert

ss
Barcelona |

Szombat este ötezer ember táncolt, csápolt és énekelt Spanyolország első nagy koncertjén a koronavírus-járvány kitörése óta. Mindezt maszkban és tesztelés után tehették, de távolságot nem kellett tartaniuk egymástól.

 A barcelonai Palau Sant Jordi arénában a Love of Lesbian nevű helyi rockzenekar lépett fel. A koncert egyben egy kísérlet is volt, hogy gyorsteszteléssel és egyéb előkészületekkel lehet-e biztonságosan tömegrendezvényeket szervezni a járvány idején. Ehhez a városban több helyszínen is tesztelték azokat, akik jegyet vettek a koncertre. Ötezerből csupán hat antigénteszt lett pozitív, ők visszakapták a jegyük árát. A tesztelés és a maszk benne volt a jegy árában, a koncert előtt még mindenkinek megmérték a testhőmérsékletét. A szervezők előzetesen azt ígérték, hogy a vendégek nagyobb biztonságban lesznek a stadionban, mint az utcán. A folyamatosan szellőztetett termet három, egyenként 1800 ember befogadására alkalmas területre osztották fel, és négy bejáraton keresztül, fokozatosan engedték be a tömeget. Bizonyítani kívánják az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát. A koncertet a zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely első ilyen jellegű kísérletét decemberben tartotta. Az akkori eseményen mintegy ötszázan vettek részt, és senki sem fertőződött meg. A mostani koncert megrendezésének költségei elérték a 200 ezer eurót. Az eseményen a tartományi ügyvivő kormány és a városvezetés több tagja is részt vett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?