„Oda hallik a hacacáré”

A Hviezdoslav tér közepét telerakták asztalokkal és padokkal, a tökéletesen hangosított színpadról pedig késő estig szólt az élő zene: Neoton Família, Budapest Bár, Group'n' Swing és Lajkó Félix, hogy csak a nagy neveket említsem. A koncertek ingyenesek voltak, a gasztronómiai élmény árát viszont megkérték: a tízeurós gulyást, a négyeurós jegeskávét, a 2,50-es lángost javarészt távol-keleti turisták és öltönyös-nyakkendős hazai ínyencek kóstolgatták. Az elmélyülten hörpölő borkedvelők mellett sokan közlekedtek borsodis söröspohárral, amit fel nem foghatok, de ez legyen az én problémám… Amolyan hi-tech falunapokat képzeljenek el, amivel semmi baj nincs, hiszen ha ez kell a kulturális élmény kiteljesedéséhez, akkor ezt kell nyújtani a népnek. A magyar nagykövetség kiemelten kezelt fesztiválja most debütált Pozsonyban. Ha sikeresnek ítéltetik, jövőre is részünk lehet benne. A szombaton és vasárnap hallottak alapján azt mondhatom: adná az ég! A Neoton-koncertet kihagytam, de el tudom képzelni a hatást, mert tavaly láttam élőben, és tényleg le a kalappal Csepregi Éváék előtt. A Budapest Bár első lemezét ronggyá hallgattam, imádtam az ötletet, hogy alternatív rocksztárok cigányzenekarral régi kuplékat énekelnek. Az egylemezesre tervezett projekt olyan sikeres lett, hogy most jelent meg az ötödik album, ősszel pedig jön a folytatás is. A pozsonyi koncert vérprofi volt, Farkas Róberték zenekara előtt Keleti András mellett Behumi Dóri, Szűcs Krisztián és Frenk képviselte a magyar alternatív szubkultúrát, amelyről a szlovák közönségnek fogalma sem lehet. A mellettem álló, végig riszáló két lány egyike például azt ordította a telefonjába, hogy valami magyar csapat zenél a téren, ilyen latinos-cigányos izét, és Rák Viki is énekelt, aki „bohovská” volt. A mi Rák Vikink két dalt is előadott a Budapest Bárral. Az egyiket a Mezei Mária-estjén már hallhattuk: „Holnap, ki tudja, holnap látsz-e még…” A másikat szlovákul énekelte, ezért pluszpont jár neki: a Skôr než odídeš című dalt František Krištof Veselý énekelte lemezre 1946-ban. A Budapest Bár kitett magáért: a régi magyar slágerek mellett Beatles-, Doors-, David Bowie- és Abba-örökzöld is volt, mindenki megelégedésére. Másnap Lajkó Félix, a világ legpunkosabb hegedűművésze citerával kezdett, a Mező című nemzetközi sikerlemezről adott elő, egy cimbalmos és egy bőgős kíséretében. Legalább tízszer láttam már őt élőben, ezért izgatottan figyeltem a beavatatlanok reakcióit, ahogy tátott szájjal bámulnak és hitetlenkedve csóválják a fejüket. A 60 százaléknyi pozsonyi magyar, a 20 százaléknyi szlovák és a szintén 20 százaléknyi külföldi elégedetten távozott a térről. Én pedig remélhetőleg egy hagyomány születésének voltam tanúja a hétvégén.