Napi tíz Picasso-alkotás kelt el a világon tavaly

ddddd

A katalán géniusz, Pablo Picasso (1881–1973) évtizedek óta árverési bevételeket összesítő listák élmezőnyében szerepel, ráadásul legtöbbször az első helyen. Tavaly sem volt ez másképp.

Az év végi „zárszámadásnál” megint az ő neve állt a legtöbb bevételt hozó alkotók rangsorának élén, méghozzá nem kevesebb mint 665,5 millió dollárnyi összeredménnyel. (Összehasonlításképpen: 2020-ban egész Franciaország összes árverésein „mindössze” 578 millió dollárnak megfelelő eurót fizettek ki a licitnyertesek.) Ez az eredmény sokat elárul a világ műkereskedelmének jelenlegi helyzetéről, de persze kellett hozzá az a hatalmas életmű is, amit Picasso létrehozott. A mester halála után Maurice Rheims francia művészettörténész, műkereskedő, Picasso hagyatékának kezelője nem kevesebb mint 120 ezer művet vett leltárba. Ebből a hatalmas anyagból az elmúlt 40 évben az artprice.com atbázisa szerint csaknem 80 ezer fordult meg a világ árverésein, csak tavaly 3462 tétel. Ez annyit jelent, hogy 2021-ben átlagban csaknem tíz Picasso-alkotás került minden egyes nap kalapács alá szerte a világban. (A rangsor második helyén Salvador Dalí szerepel 2387 tétellel, a harmadikon Andy Warhol 1591-gyel.)

Picasso tavalyi bevételeinek csaknem az egyhatodát, 103 410 000 dollárt egyetlen festménye hozta: a Femme assise près d’une fenêtre (Ablaknál ülő nő) című 1932-es portré, amely a festő akkori párját, Marie-Thérèse Waltert ábrázolja. Ezért előzetesen ugyan csak 55 millió dollár körüli összeget vártak, ám a kalapács végül 90 milliónál csapott le, ehhez jöttek még a jutalékok, így alakult ki a végső ár.

Az évek óta tartó sikerek jó előjelnek számítanak az idei év várható Picasso-licitjeihez is. Március 1-jén például a Christie’s londoni aukcióján a La fenêtre ouverte (A nyitott ablak) című, 1929-ben készült festményéért például előzetesen 19–32 millió dollár közötti összeget várnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?