Nagy sztárokkal

Amióta Mély Torok, azaz Mark Felt nyilvánosságra hozta, hogy a Watergate-ügyben ő szolgáltatta az információkat a The Washington Post két újságírójának, Bob Woodwardnak és Carl Bernsteinnek, a Richard Nixon amerikai elnök bukását okozó botrány újra napirendre került a mozi világában is.

Amióta Mély Torok, azaz Mark Felt nyilvánosságra hozta, hogy a Watergate-ügyben ő szolgáltatta az információkat a The Washington Post két újságírójának, Bob Woodwardnak és Carl Bernsteinnek, a Richard Nixon amerikai elnök bukását okozó botrány újra napirendre került a mozi világában is.

Három film is készül az 1972-ben kirobbant ügyről. Az egyik John Jeter Mocskos trükkök című drámáján alapul. Rendezője Ryan Murphy, főszereplője Meryl Streep, aki az akkori igazságügy-miniszter feleségét alakítja. Az aszszony volt Woodward egyik informátora és ezért drágán megfizetett. A Nixon-kormányzat mindent megtett, hogy elhallgattassa. Elterjesztette róla, hogy pszichopata alkoholista, és hogy férje bezárta egy szekrénybe, hogy ne fecseghessen. „Excentrikus volt és a republikánusok szerint az egyetlen mód az elhallgattatására a lejáratása volt” – mondta a rendező a Corriere della Sera című olasz napilapnak. Az asszonyt elhagyta a férfi, gyerekeit is magával vitte.

A legjobban várt film azonban Tom Hanksé, akinek sikerült együttműködésre bírnia Mark Feltet. Produkciós cége, a Playtone a Universal Picturesszel együtt csaknem másfél millió dollárt fizetett a volt FBI-vezetőnek jövő tavasszal megjelenő könyve megfilmesítési jogáért. Feltet talán maga Hanks fogja játszani.

Hírek vannak arról is, hogy Robert Redford szintén filmet készül forgatni a témáról Bob Woodward júliusban megjelent A titkos ember című könyve alapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?