Musical készült Puskás Öcsiről

ss

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz a budapesti Erkel Színházban.

„A musical 1937-ben indul, amikor Puskás Öcsit a Kispest 10 évesen leigazolta, és 1960-ban zárul, amikor a Real Madrid mezében négy gólt lőtt a BEK döntőjében. A darab mélylélektani történet arról, hogyan lesz egy fiúból a világ legjobb játékosa” – mondta Szente Vajk a musical tegnapi sajtóeseményén. 

Szabó László producer elmondta: a musical bemutatóját a Hősök terére tervezték, de a járványügyi helyzet egyelőre felülírta az eredeti elképzeléseket. A mostani előbemutatót ötszáz néző előtt tartják, a hivatalos bemutató várhatóan jövőre lesz.

A darabot Galambos Attila és Szente Vajk írta, a zeneszerző Juhász Levente, a koreográfus Túri Lajos Péter, a zenei vezető Károly Katalin.

A főszereplő Veréb Tamás. Az Aranycsapat tagjai közül például Grosicsot Berettyán Nándor, Bozsikot Fehér Tibor, Kocsist Cseh Dávid Péter, Hidegkutit Solner Dániel alakítja. Szerepel a darabban mások mellet Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter (őt Nagy Sándor játssza), Östreicher Emil, aki Puskást a Real Madridba vitte (Szerednyey Béla), Sebes Gusztáv szövetségi kapitány (Cseke Péter), a rádióriporter Szepesi György (Harsányi Levente) vagy Puskás madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano (Nagy Balázs). A szerzők mindössze két fiktív alakot írtak a darabba: a főhőssel nem szimpatizáló Vörös elvtársat és Klárát, aki viszonzatlanul szerelmes Puskásba. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?