Mit olvas Szőke Erika képzőművész?

<p>A napokban jelenik meg Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című könyve, melyet volt szerencsém illusztrálni. Így természetesen mélyebben beleástam magam a kötet mondanivalójába, és úgy érzem, sikerült is vele eggyé válnom.&nbsp;</p>

Az olvasás, és az alkotás is, nagyon élvezetes volt, könnyed és élettel teli. Olyan otthonias, mivel az egész könyv a mi falusi szójárásunk, illetve az elődeink cifrás nyelvén íródott. A gyógynövényekkel „fűszerezett” elbeszélések nagyanyáink világába kalauzolnak, azaz vissza a gyökerekhez. Nemrég olvastam hasonló témájú könyvet, Kateřina Tučková Üldözött istennők című regényét. Kosziba Klaudia ajánlotta nekem azzal, hogy „ez neked való könyv, szeretni fogod”. És valóban, nem csalódtam: sem a könyvben, sem Klaudia emberismeretében. A néprajzi jellegű regény a Fehér-Kárpátokban található falvak javasasszonyainak sorsáról, modern boszorkányüldözésről számol be. Érdekes rituálék, szokások tárulnak fel, amelyek mintha ismerősek lennének egy pár régi mendemondából. Győrffy Ákos Haza című kötete is elvarázsolt, melyben a szerző barangolásra, felfedezésre ösztönöz minket, hogy adjuk át magunkat az újnak, az ismeretlennek. A természettel egyesülve egy lelki sétára indulunk, közelebb kerülve másokhoz, de főleg önmagunkhoz. Tetszenek az érzéki tájleírások és a gyerekkori emlékeket felidéző sorok.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"296730","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"448","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"472"}}]] Gyakran veszem elő Ramón Gómez de la Serna elhunyt spanyol író Nuevas Greguerías című kötetét, melyet mellesleg Chema Madoz illusztrált. A greguería elnevezés de la Serna nevéhez fűződik, s az aforizmához hasonló tömör, szellemes definíció a hétköznapi életből.  A humor és metafora segítségével a valóságot más szemszögből világítja meg. Nagyon inspiratív és játékos jellegű olvasmány.  Egy-két kedvencemet idézném (saját fordítás): Az eső azt hiszi, hogy az esernyő az írógépe. A költészet lyukat fúr a mennyezetbe, hogy láthassuk az eget.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?