Mindennapi változásaink a Vermes-villában

kiállítás
Dunaszerdahely |

A Kortárs Magyar Galéria legújabb kiállítását a járványügyi helyzet miatt hozott intézkedésekre reagálva nagyközönség nélkül, vagyis nem hagyományos módon, hanem online nyitották meg. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) képzőművész tagjainak munkáiból rendezték meg és mutatják be Dunaszerdahelyen a Változások című tematikus kiállítást.

Programtár című mellékletünkben többször is olvasóink figyelmébe ajánlottuk a Kortárs Magyar Galéria előző, Hazai pályán című kiállítását. A dunaszerdahelyi intézmény szeptemberben nyílt tárlatát is befolyásolta a koronavírus-járvány. Akkor a lezárt határokra reagálva úgy oldotta meg a helyzetet, hogy abból válogatott és abból rendezett új kiállítást, ami a hazai pályán megtalálható volt: a helyi alkotók, vagyis a járás művészeinek munkáiból. A műfaji szempontból és tematikailag is gazdag tárlaton hat művész állított ki a Dunaszerdahelyi járásból. A Szakáll Mária, Szakáll-Kolčák Noémi, Kiss Márti, Lipcsey György, Ferdics Béla és Ferdics Gábor műterméből válogatott anyag nagy része friss alkotás volt, a művek zömével korábban és más helyszínen még nem találkozhatott a közönség, de voltak köztük olyanok is, amelyek már megjárták Európa vagy a világ kiállítótermeit.

A Kortárs Magyar Galéria legújabb kiállításával újfent távolabbra nyitott. A november 13-ig tartó tárlattal folytatódik a MAOE Képzőművészeti Tagozatának immár tradicionális meghívásos kiállítássorozata. A jelen mustra folytatása a Kapcsolat (2013), Duna (2014), Szülőföld (2015), Utak (2016), Kapu (2017), Család (2018) és Ihlet (2019) című tárlatoknak. A MAOE kiállításának helyszínei változatlanul a szentendrei MANK Régi Művésztelepi Galériája és a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria.

Galéria

Az előző tárlatokkal kapcsolatban elmondható, hogy nézőbarát, hálás, nem bonyolult, nem elvont és nem nehezen megfogható témával keresték a kapcsolatot a közönséggel, hiszen nemcsak az alkotóművészeknek, hanem a közönségnek is volt, illetve van Duna-élménye, szülőföldélménye, útélménye vagy kapcsolati viszonyulása. Ezért a befogadói találkozás az előző kiállítások anyagaival meglehetősen személyes tudott lenni. A bemutatott alkotásokban fel lehetett fedezni olyan motívumot, momentumot, amellyel a néző érzelmileg-szellemileg azonosulni tudott, vagy legalábbis kapcsolatot talált vele (a legtöbb kiállításról mi is beszámoltunk annak idején). 

Az Ihlet című tárlat vezette be az elvontabb témát, s ezt az utat folytatja a nyolcadik, a Változások is, mely témában – Varga-Amár László Munkácsy-díjas festőművész, a MAOE Képzőművészeti Tagozatának elnöke, a kiállítás kurátora szerint – tág teret biztosít a fantázia szabad szárnyalásának. A változásokat az élet kínálja, s az elmúlt időszakban volt belőle néhány, tehát a művészeknek volt miből ihletet meríteniük. A mindennapi élet jól példázza a változás–állandóság ellentétének dinamikáját – mondja Varga-Amár László is. 

„Az idei évben számtalan jeles vagy drámai évfordulót ünnepelhetünk, például a Trianoni békediktátum 100. évfordulóját, mely a magyarság sorsát változtatta meg. De ez az év váratlan változásokat is hozott az életünkbe. A Covid-19 teljesen átírta a hétköznapjainkat. Megváltoztatta a munkakörülményeinket, a szokásainkat, átértékelte a család és az egészség fontosságát, digitálissá tette az oktatást. Szinte minden változott körülöttünk, eddig nem ismert módon. Utazásaink, társasági életünk korlátozásával kényszerűen új pályára állított minket, s olykor önmagunk átértékelésére is sarkallt. Mindenki másként éli át a nem várt és nem tervezett eseményeket, mely egyrészt elszakít minket egymástól, másrészt az elszigeteltségben új utakat keresve össze is köt a többiekkel” – fogalmaz Varga-Amár László. 

A változások sokféle üzenete különféle vizuális megjelenésekben figyelhető meg a tárlaton, a grafikai eljárásoktól kezdve a festészeti megoldásokon és a fotóalkalmazásokon át a különféle vegyes technikákig. Műfajban pedig a narratívabbtól a geometrikusig és a színnel manipuláló absztraktig, a figurális élethelyzettől a nonfiguratívig, a valóságból leképezettől a hiperrealizmusig tart a (nem teljes) skála.

Érdekes

Komoly rang

„Ez a már tradicionálissá vált kiállítássorozat komoly rangot képvisel a magyar művészeti élet palettáján. Az ötvenhét meghívott alkotó a magyar képzőművészet jeles képviselője. Többször ennyien lehetnének, de a kiállítóterek adottságai leszűkítik a névsort. Az alkotások beadásakor technikai megkötések nem voltak, de a művek vízszintes mérete nem haladhatta meg a 120 centimétert.” 

Varga-Amár László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?