Meghalt Módos Péter

rrr

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Módos Péter Artisjus-díjas magyar televíziós szerkesztő, rendező, műsorvezető, akinek több legendás könnyűzenei műsort köszönhet a rendszerváltás előtti nemzedék.

Módos Péter 1939-ben született Budapesten, nyolcévesen kezdett zongorázni, amit 1956 őszén abbahagyott. Műszerésznek tanult, egy időben másodmagával ő javította Budapest összes gyógyszertári mérlegét. Szabad idejében iskolai bulikon zenélt, egy ilyen fellépésen figyelt fel rá a KISZ kulturális osztálya, és az akkoriban alakuló Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetőjének választották. A klub elnöke Bergendy István volt, az alelnökök pedig Illés Lajos, Sztevanovity Zorán és Módos Péter, aki főleg koncertszervezéssel és a klubélettel foglalkozott.

1968 nyarán került a tévéhez, ahol 32 éven át zenei szerkesztő, rendező, később műsorvezető is volt.

A Magyar Televízió 1989 előtti könnyűzenei kínálatát alapvetően ő és stábjának tagjai (Tánczos Gábor, Tardos Péter) határozták meg. Remek ízléssel válogatott, a friss lemezmegjelenéseket és a nézők igényeit is figyelembe véve. Nevéhez fűződik többek közt az Egymillió fontos hangjegy, a Pulzus, a Könnyűzenét Kedvelők Klubja, a Slágerszerviz, a Pori Jazz és a TeleJazzPódium. 2000-ben vonult nyugdíjba, de 2007-ig még szerkesztette és vezette a Petőfi Rádió Jazzshow című műsorát.

A legnagyobb sikert az Egymillió fontos hangjegy aratta, amelynek címéhez Mark Twain novellája, az Egymillió fontos bankjegy adta az ötletet. 1976. januárjától 1980 decemberéig futott, majd közkívánatra Új egymillió fontos hangjegy címmel 1982 februárjától még másfél éven át folytatták. Az első sorozatban százhúsz, a másodikban harmincöt rész készült belőle, és időnként olyan tomboló sikert aratott egy-egy adás, hogy meg kellett ismételni.

A Pulzus című, beszélgetésekkel tarkított könnyűzenei panorám műsorvezetői székébe szinte kényszerből ült be Módos Péter, illetve Sztevanovity Dusán, mivel az eredetileg kiszemelt Vágó István akkoriban túl elfoglalt volt. Ebből a műsorból 1980-1986 között hetven adás készült.

Módos Péternek felbecsülhetetlen érdeme volt sok tehetséges előadó és zenekar felfedezésében. Minden műfajból csak a minőségi zenét engedte be az akkor még egyetlen magyar tévébe, ilyen módon pozitív irányba befolyásolta a közízlést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?