Magyarok is versenyben a szlovák filmdíjért

dddddd

Két hazai magyar színészt, Borbély Alexandrát és Czuczor Noelt is jelölték a szlovák nemzeti filmdíjra, mindkettőjüket a legjobb főszereplő kategóriájában. A kassai Kerekes Péter megkaphatja a legjobb rendező díját, első játékfilmje, a 107 anya összesen 11 kategóriában érdekelt.

A Szlovák Televíziós és Filmakadémia nyilvánosságra hozta a Nap a hálóban (Slnko v sieti) nemzeti filmdíjra jelölt alkotások és alkotók névsorát. Mivel a pandémia miatt 2020-ban leálltak a forgatások és elmaradtak a bemutatók, idén kivételesen két év termését értékelte a zsűri. Összesen 29 alkotást neveztek be a versenybe – játékfilmeket, dokumentumfilmeket és animációs filmeket – közülük 11 jutott a második körbe.

A legtöbb, tizenkét jelölést a Služobníci (Szolgalelkek) című film, Ivan Ostrochovský rendezése kapta, a második helyen két film osztozik: Kerekes Péter 107 anya (Cenzorka) és Martin Šulík Muž so zajačími ušami (A nyuszifülű férfi) című alkotása egyaránt tizenegy kategóriában kaphat díjat április 9-én. Ez utóbbi film női főszerepéért jelölték az elismerésre Borbély Alexandrát, aki Marina Klimovával (107 anya) és Irina Kirjazevával (107 anya) mérkőzik meg a díjért.

Martin Sulik 2020-as filmjében Josef (Miroslav Krobot), egy hatvanéves író, aki azt gondolja, őt már nem érheti meglepetés az életben, egyik napról a másikra hatalmas nyuszifüleket növeszt. A furcsa új érzékszervvel nemcsak a valós hangokat hallja, hanem az emberek gondolatait is. Josef szembesül azzal, hogy az önmagáról alkotott kép nem esik egybe azzal, amit mások gondolnak róla. Ebbe a zűrzavarba dobja be a hírt Katka (Borbély Alexandra), hogy terhes a férfitól. Josef számára itt a lehetőség, hogy rendezze az életét és újragondolja a múltat.

A Jelentés, Peter Bebjak rendezése egy második világháborús dráma, amelynek bemutatóját tavaly januárban tartották volna, ám a járványhelyzet ezt nem tette lehetővé. Alfréd Wetzlerről és Rudolf Vrbáról szól, akiknek sikerült megszökniük az auschwitzi koncentrációs táborból. Cselekedetüket hőstetté emeli, hogy mindvégig az a szándék vezérelte őket, hogy figyelmeztessék a még deportálás előtt álló magyarországi zsidókat. A film egyik főszerepét Czuczor Noel alakítja, akinek szintén két vetélytársa van a díjért: Miroslav Krobot (A nyuszifülű férfi) és Samuel Polakovič (Szolgalelkek).

A kassai származású, korábban dokumentumfilmesként jegyzett Kerekes Péter első játékfilmje, az odesszai női börtönben játszódó 107 anya megkaphatja többek közt a legjobb játékfilm, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv és a legjobb vágás díját.

A díjátadó gálát a tervek szerint április 9-én tartják a Szlovák Nemzeti Színházban, az eseményt a szlovák köztévé 1-es csatornája élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?