Lars von Trier fél, hogy józanul már nem tud filmet csinálni

Koppenhága |

<p>A provokatív alkotásairól ismert Lars von Trier dán filmrendező, forgatókönyvíró attól tart, hogy nem tud többé filmet csinálni, mert már felhagyott az alkohol- és drogfogyasztással, és korábbi díjnyertes filmjeit e szerek hatása alatt készítette.</p>

Megtörve a 2011-es cannes-i filmfesztiválon tett fogadalmát arról, hogy többé nem ad interjút újságíróknak, von Trier a Politiken dán napilapnak kijelentette: "egykori alkoholisták és drogfüggők soha nem voltak képesek művészi értékű kreatív gondolat kifejezésre juttatására". Hozzátette, korábban a vodka és a drog segítette őt átlépni "egy párhuzamos világba".     Von Triert 2011-ben a franciaországi filmfesztiválon nemkívánatos személynek nyilvánították, amiért Melankólia című filmje bemutatójának sajtótájékoztatóján Hitler iránti szimpátiájának adott hangot. A filmes később azt mondta, csak viccelt, és közleményében kért elnézést, tagadva, hogy antiszemita, fajvédő vagy náci lenne. Viszont megfogadta, hogy soha többé nem nyilatkozik újságíróknak.     A dán napilap szombati számának címlapján megjelent, majd hét további oldalon folytatódott interjújában a rendező hangoztatta, hogy már 90 napja józan, és rendszeresen eljár a névtelen alkoholisták találkozóira.     Feltárta, hogy annak idején napi egy üveg vodkát ivott meg, de alkotóképességéhez szüksége volt arra, hogy az alkoholt különféle kábítószerekkel keverje. "Senkinek nem ajánlom, hogy ugyanezt tegye. Nagyon veszélyes és ostoba dolog" - hangsúlyozta a Nimfomániás, a Melankólia vagy a Táncos a sötétben című filmek rendezője.     A négygyermekes családapa, akinek felesége pedagógus, közölte: "eljött az a pillanat, amikor választania kellett Lars Trier, az ember és Lars von Trier, a rendező között".      A rendező a von előnevet akkor vette fel, amikor tanulmányait végezte a Danish Film Schoolban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?