Könyvsorsok: A tényhitelesítéstől a szépprózáig

könyv k

McInerney először 1984-ben napvilágot látott karcsú regénye a nyolcvanas évek egyik emblematikus prózai alkotása New York Cityről, a város lenyűgözően szövevényes, komplex textúrájáról és ellentmondásos arcairól, amit a megapolisz szíveként lüktető Manhattan tart elsődlegesen és megállíthatatlan mozgásban.

Noha a 2020. tavaszi globális lockdown a koronavírus terjedése miatt New Yorkot sem kímélte, és a város az egyik első komoly gócpont volt az Egyesült Államokban, a mozgás, a helyváltoztatás eseményei legfeljebb eltérő hangsúlyokat kaptak, de nem szűntek meg. Manhattan irodalmi és filmes ábrázolásai egyébként is mintha rendre a mozgásban-lét dinamikáját igyekeznének elkapni Woody Allen klasszikusaitól – melyek az életteli jazz ütemére komponálják meg a város képét – A keresztapa múltat és jelent egybeszövő, a bevándorlást és a lokális erőharcokat egyaránt színre vivő mesteri képsorain át mondjuk a Legenda vagyok apokaliptikus víziójának növényekkel benőtt üvegpalotáiig és titkos búvóhelyeiig, vagy éppen, némiképp banális példával élve, a Jóbarátok és az Így jártam anyátokkal kilencvenes és kétezres évekbeli békebeli fikciójáig, amelyekben persze csupán vágóképek erejéig villan föl a City, mégis alapvetően határozza meg a kisközösségek életérzését és mikroklímáját.

McInerney épp csak harmincéves, amikor első regénye, a Fények, nagyváros (Bright Lights, Big City) megjelenik, és egy ekkoriban elhíresült írókör, a Brat Pack (Kölyökfalka) tagja, amelynek másik, nálunk is ismert és kedvelt figurája az átellenes partról, Los Angeles környékéről Bret Easton Ellis, az Amerikai Psycho szerzője. Ellis ugyanebben az időben rukkolt elő saját debütáló könyvével, a Nullánál is kevesebbel, amely hasonló témát dolgoz fel hasonló alakokkal, mint a Fények, nagyváros, csak épp LA-vel a fókuszban. Az Államokban nagyjából ekkortájt kapott erőre az irodalmi minimalizmus, amelyet egyes változataiban dirty realismnak és konzumrealizmusnak is neveztek, és amire fiatalok hatalmas tömegei tudtak rákapcsolódni. Bár nem kordokumentum, hanem egy másik regény, Ellis fiktív önéletrajzi elbeszélője ennek kapcsán a Holdparkban például a következőképp fogalmaz, és minden bizonnyal van is benne valamennyi igazság: „Egy olyan időszak kezdete volt ez, amikor a regény mintha már nem is számított volna: egy fényes, könyvszerű tárgy megjelentetése egyszerűen csak ürügyet jelentett a partikhoz, a csillogáshoz és ahhoz, hogy jóképű szerzők finomra csiszolt minimalista szövegeket olvassanak fel olyan egyetemistáknak, akik elragadtatottan, tátott szájjal hallgatták őket, és azt gondolták, »Ilyet én is tudnék, én is lehetnék ő«.” (M. Nagy Miklós fordítása)

A szóban forgó művek befogadástörténete persze árnyaltabb képet rajzol esztétikai teljesítőképességükről, még ha lehet is abban valami, hogy élet és irodalom számos ponton egymásba csúszott a Kölyökfalka tagjai számára. Ellis Los Angeles-képe a nyolcvanas évek közepén valamivel sötétebb, mint McInerney inkább nosztalgikus, elfogadó, helyenként barátságos New York-víziója ugyanekkor, előbbi New York-regényei, az Amerikai Psycho és a Glamoráma (de különösen a Psycho) viszont egyértelműen sötétebbek, nyomasztóbbak, sőt kimondottan felkavaróbbak, mint pályatársáé. A Fények, nagyváros protagonistája – a második személyben elbeszéltek tanúsága szerint – optimistán tekint a jövőbe a regény végén, az olvasó elhiheti, hogy van kiút a drogos-piás-bulizós éjszakákból, hogy az oly gyakran emlegetett klasszikus családi eszményeknek megfelelően egy alkalommal valóban megállapodhassék.

Ám ahogy Ellis karaktereinek, úgy McInerney bizonytalan, sodródó figurájának sem ellentmondásmentes a viszonya a felmenőihez és rokonaihoz, a manhattani érvényesülés kérdésességéhez és a városbéli parttalan bolyongásokhoz pedig nyilvánvalóan ez a tény is nagyban hozzájárul. (Ha visszagondolunk a Jóbarátok vagy az Így jártam anyátokkal huszonéves New York-i fiataljaira, ugyanezt a mintát látjuk: kivétel nélkül mindenkinek sérült, kisiklott vagy bohózatba illő a viszonya a szülőkkel, akik inkább zavarba ejtő, kínos helyzeteket generáló mellékszereplőkként, ha nem egyenesen ellenpéldaként tűnnek föl gyerekeik mellett.)

Részben emiatt a gyakorta be sem vallott, mégis erőteljesen érzékelhető törés miatt McInerney főhősének életét kínzó kettősség jellemzi, amely leképződik baráti kapcsolataiban, sőt a városhoz való viszonyában is. Éjjeli alteregója egy Tad Allagash nevű fickó, aki a rosszabbik énjét hívja elő, a kokain és a potenciális jövendőbeli utáni szüntelen vadászat azonban nemcsak a tengődő, a munkáját mind nehezebben, egyre több hibával végző figura életét őrli fel, de a nyelv referenciális bázisát is helyenként kibillenti, mint például abban a jelenetben, amelyben a bárban megismert kopasz, tetovált lány leírására a szomszédos város ironikus fölidézése révén kerül sor, a szinte megragadhatatlan hasonlat pedig abszurd-komikus hatást kelt: „Nem közlöd vele, hogy téged már semmi sem lep meg. A hangja sem, példának okáért, ami olyan, mint New Jersey állami himnusza villanyborotvára hangszerelve.” (Siklós Márta fordítása) New Jersey állam és New York City földrajzi, kulturális és az életmódban megjelenő ellentéte – előbbi voltaképp az utóbbi legnagyobb agglomerációja – számos poén forrása a Manhattanben játszódó történetekben, a kerület szigetszerűsége, burok-jellege pedig olyan összetett, önmagából táplálkozó rendszert eredményez, amelynek a személy kicsinyítő tükrévé válik a Fények, nagyvárosban, és fordítva: a City nagyban az, ami a benne mozgó figura kicsiben.

McInerney regényében éppen ezért a város topográfiájának, közlekedési vonalainak, kavalkádjának fölvillantása mellett fontos szerepe van a fősodorbeli médiának, a nyolcvanas évekbeli – ma már retrónak számító – populáris kultúrának, a város New York Post előállította médiareprezentációjának (a főhős ezt a tabloid lapot olvassa a metrón), sőt a parádésan bemutatott munkahelynek, egy nagy New York-i lapnak, amelyet sokan a The New Yorker magazinnal azonosítottak, miután a szerző ennél a lapnál dolgozott tényhitelesítőként, csakúgy, mint hőse. A rengeteg embert foglalkoztató, szigorú hierarchia szerint működő újság nem éppen hangyaszorgalmú fact-checkerének a valóságot kell(ene) nyakon csípnie a határidők állandó szorításában, de eközben néhány emelettel följebb, a Széppróza Osztályra vágyakozik. Odafönt a tények ugyanis egészen más életet élnek. Innen tekintve érdemes újraolvasni a Fények, nagyváros populáris-minimalista szépprózáját is, amely szerzőjét kiszabadította a Tényhitelesítő Osztályról.

L. Varga Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?