Koncertek saját buborékban

rr

A hétvégén a Flaming Lips két forradalmi koncert is adott Oklahoma Cityben. Mielőtt még önök felháborodnának, hogy valaki megint fittyet hányt a járványügyi korlátozásokra, sietünk leszögezni, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban volt: saját buborékjában.

Száz felfújható műanyag óriásbuborék várta a közönséget a teremben. Legfeljebb hárman lehettek egyben, olyanok, akik közös háztartásban élnek. A zenészek szintén ezekben az úgynevezett zorb gömbökben gördültek színpadra. És kezdetét vette a világ első buborék-koncertje, az emberi találékonyság és a közösségteremtés erejének ünneplése. Az eseményt hosszú tervezés előzte meg, maga az ötlet azonban nem új. 

Az 1983 óta létező Flaming Lips sosem volt szokványos csapat. A space rock és az experimentális rock címkével szokták ellátni őket leggyakrabban, de talán egyszerűbb az alternatív jelzőt használni rájuk. Ráadásul nemcsak zenei értelemben nevezhetők bátor kísérletezőknek, hanem a színpadi látványt illetően is, koncertjeik mindig is eseményszámba mentek, mert a köd, a lézer és a konfettieső mellett fura robotok, szörnyek is megjelentek a színen, hogy fokozzák az élményt. A csapat agytrösztje a frontember Wayne Coyne, aki általában messze megelőzi a korát merész ötleteivel. A buborékok iránt sem a világjárvány miatt kezdett érdeklődni, évek óta imádja ezt a látványelemet, a zenekar elengedhetetlen show-elemévé vált a közönség fején gurulás ebben a felfújható csodában. Sőt Wayne anno a saját esküvőjén is ilyenben jelent meg. 

Az, hogy a nézők is buborékokba bújva abszolváljanak egy Flaming Lips-koncertet, tavaly júniusban pattant ki a főnök fejéből, aki tehát csak új felhasználási módot talált egy régi kelléknek. A zenekar az egyik legnézettebb tévéműsorban, Stephen Colbert talkshow-jában lépett fel így a CBS csatornán. A karanténidőszak alatt ott is online jelentkeznek be az előadók, általában a saját nappalijukból adtak minikoncertet. Ehhez képest a Flaming Lips valóságos forradalmat csinált, amikor a közönséggel egy térben zendített rá a Race For The Prize című dalra. Wayne Coyne már akkor kijelentette, hogy a közeljövőben erre kell számítanunk, ilyenek lesznek a koncertek. 

dd

Aki volt már ilyen gömbben – különböző nyári rendezvényeken nálunk is fel-felbukkan egy-két zorb – az tudja, hogy odabent nagyon meleg van, és hamar elfogy a levegő. Először tehát ezt a problémát kellett megoldani, hogy ne a mentő vigye el a zenészeket és a nézőket két-három szám után. A legújabb típusú modell belsejében gombnyomással lehet jelezni, hogy fogytán a levegő, és akkor egy csövön át oxigént fújtak a buborékba. Azt is jelezhetik a nézők, ha pisilniük kell – ilyenkor a személyzet kiszabadítja és elkalauzolja őket a mosdóba – persze szigorúan szájmaszkban. Törölközőt, vizet és legyezőt is bekészítettek, a zenét pedig külön kis hangszórókon át lehetett hallani, mert a buborék falán keresztül eléggé tompán hallatszott volna a műsor. 

A Flaming Lips tizenkét számot játszott, négyet az új, tavaly megjelent albumról, amelyet már nem tudtak turnéztatni. A hétvégi két koncertre percek alatt elkeltek a jegyek az interneten még tavaly ősszel, az eredeti időpont ugyanis decemberben lett volna, de végül a járványhelyzet romlása miatt le kellett fújni. Operatőrök is dolgoztak a helyszínen, úgyhogy nyilván hamarosan közzéteszik a felvételeket. Minden bizonnyal ez lesz az eddigi legszürreálisabb koncertfilm. 

ddd

És a Flaming Lips már tervezi a folytatást: márciusban az oregoni Portlandban, nyáron pedig további nyolc városban lépnek fel. Az engedélyeket már megkapták, a New York Times által megkérdezett virológus viszont nincs meggyőződve arról, hogy ezek a buborékkoncertek valóban teljesen veszélytelenek. Szerinte inkább a koncerttermek szellőzőrendszerének tökéletesítése jelenthet megoldást. Ha a légmozgás megfelelő, az ajtókat nyitva hagyják, a nézők pedig nem zsúfolódnak össze a beengedésnél, kisebb a fertőzésveszély, mint az ilyen szürreális rendezvényeken. A buborékokban ráadásul kilégzéskor szén-dioxid termelődik, amely nagy mennyiségben káros lehet. Egy felnőtt embernek percenként két liter oxigénre van szüksége, és csaknem ugyanennyi szén-dioxid távozik a tüdejéből. Vagyis a bent lévőknek észnél kell lenniük, hogy időben felfigyeljenek az intő jelekre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?