József Attilával az online térben

dd

Hamarosan át kell majd írni a drámapedagógiai és színházi nevelési tankönyveket, mert annak idején senki sem gondolta volna, hogy ezek a személyes jelenlétet feltételező foglalkozások egyszer majd átkerülnek az online térbe. Azt, hogy e kényszer szülte változásnak pozitív hozadékai is lehetnek, a dunaszerdahelyi Vekker Műhely új projektje is ékesen bizonyítja. 

Az utóbbi időszakban két Zoom-foglalkozásukat is volt szerencsém megnézni, mindkét alkalommal középiskolásoknak tartottak irodalmi szövegekre épülő órát. Az első egy kortárs szerzők fiatalok számára írt novelláiból összeállított antológia egyik szövegét vette górcső alá, a résztvevőknek a főszereplőről kellett véleményt mondaniuk néhány részlet alapján. A második a lírára fókuszált. Mivel közeledik a költészet napja, ezúttal József Attilára „zoomolunk rá”, arra biztatva a pedagógusokat, hogy bátran lépjenek kapcsolatba a Vekker Műhellyel, mert ezzel a „fantáziajátékkal” jelentősen színesíthetik az irodalomórát. 

A Curriculum Vitae című kreatív olvasás- és írásfejlesztő foglalkozás eredetileg az alapiskolák 8–9. osztályosait célozza meg, most először próbálták ki középiskolásokkal. A nagymegyeri Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola harmadikosai voltak a kísérleti alanyok, akik vették a lapot, minden remekül működött. A projekt egyik kitalálója, Kuklis Katalin szerint akár felnőttekkel is meg lehetne csinálni ezt a foglalkozást, és abszolút egyetértek vele, mert ez alatt az egy óra alatt többször éreztem, hogy szívesen bekapcsolódnék én is a közös alkotásba. De nézzük, miről is van szó. 

Az elején a két tapasztalt drámatanár, Kuklis Katalin és Kálócz László arra kéri a résztvevőket, hogy mutassanak egy tárgyat, amely leginkább meghatározta az elmúlt egy évüket ebben a nagy bezártságban. Játékkonzol, súlyzók, könyvek kerülnek elő, valaki egy napszemüveget mutat, azzal, hogy a legjobb barátjának is ugyanilyen van, és ebben szoktak videóbeszélgetni egymással. Egy lány a tévékészülékre irányítja a kamerát, mert naphosszat sorozatokat néz. (Én is szívesen mutattam volna valamit, ha nem csendes megfigyelőként lettem volna jelen). Ez egyszerű játéknak tűnik, de valójában rendkívül jó bemelegítés, mivel a továbbiakban is a tárgyakra vetített érzelmekről, gondolatokról lesz szó. 

József Attilához egyszerre nehéz és könnyű közelíteni ebben az érzékeny életkorban. Elnézést, hogy ismét magamról beszélek, de alapiskolásként engem is megragadott a költő sanyarú gyermekkora, az édesanyjáról szóló versek, a sok nélkülözés, és az, hogy a kis Attila saját készítésű színes papírforgókat árult a gazdag gyerekeknek. Később, tizenévesként nyilván szerelmi lírája lett volna rám nagy hatással, ha a magyartanárunk nem a létösszegző verseit preferálta volna, amelyekből akkor még vajmi keveset értettem. És ezzel el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy mit érdemes először megmutatni a nagy költőből a mai tiniknek. 

A Vekker Műhely tagjai a Hexaméter című Flóra-verset mutatják meg, amely egy erős természeti képpel, a tavasz érkezésével kezdődik, majd jön a szerelmi vallomás, amely szimbolikus értelmet ad a korábbi tájleírásnak. A srácok megtanulhatják (vagy inkább megérezhetik), milyen sokféleképpen fejezhetőek ki a lélek finom rezdülései.

Ezután – boszorkányos ügyességgel – József Attila saját kezűleg írt életrajzára váltanak át a „vekkeresek”. Majd jön a kérdés: mi az az egy dolog, ami leginkább megmaradt a résztvevőkben a gyors „szlájdokon” prezentált információhalmazból. A legfrappánsabb reakció az volt, hogy Horger Antal hiába dobta ki a költőt a vizsgáról azzal, hogy aki olyan verseket ír, mint a Tiszta szívvel, arra nem bízhatja rá az ifjú nemzedéket. „Lám, mégis róla tanulunk a suliban, nem pedig Horger Antalról” – mondta az egyik lány, és milyen igaza volt. Mások azon háborodtak fel, hogy a nevelőszülők, akikhez a kis Attila került, Pistának hívták őt, mondván, hogy Attila név nem is létezik. Kuklis Katalin szerint az általuk „tesztelt” alapiskolásokban szintén ez marad meg leginkább az életrajzból – hogy ez az óvodás korú kisfiú elveszítette a saját nevét. 

Ott tartunk tehát, hogy először a „létezését” kérdőjelezték meg, később pedig, Horger Antalnak köszönhetően, azt, amit a legfontosabbnak tart: a verseit. És meg is van a főcím: Nem vagyok jó senkinek. Erre a gondolatra reflektálva kell kiválasztaniuk a részt vevő diákoknak az eléjük tett József Attila-verssorokból a legjellemzőbbet. Majd egy nagy ugrással ott teremnek a balatonszárszói vonatállomáson. 1937. december 3-a van, este fél nyolc, egy álló szerelvény váratlanul megmozdul és halálra zúzza a sínek között áthaladó költőt. Öngyilkosság volt vagy véletlen? A diákok látják az állomás térképét a bakterházzal, vagonokkal. Ez is remek ötlet, hiszen nemrég derült ki (a bemutatott tárgyakból), hogy a mai tizenévesek mennyire vizuális típusok. Kálócz László felteszi a kérdést, hogy vajon mi minden volt még ott, mit kellene utólag berajzolni. Egy alvó bakter. Egy hátizsák, benne tollak, jegyzetek. Egy zsebóra, amely tovább ketyeg. Utcai lámpák, amelyek megvilágítják az állomást. A kreatív feladat ezután jön: a résztvevőknek meg kell személyesíteniük a korábban felsorolt tárgyakat, és ebből a perspektívából írni pár sort a történtekről. Nem könnyű, de addigra már mindenki kellően ihletett állapotba került, igazán frappáns szövegek születtek – csupán szerzői jogi okokból nem idézek belőlük. Mert hiszen a srácok azt sem tudták, hogy ott vagyok. 

Örülök, hogy ott lehettem. És ha részt vehettem volna a közös alkotásban, legszívesebben a költő notesze lettem volna, félbemaradt gondolatokkal... 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?