Ismét vetítik a Pomádét az amerikai mozik

dddddd

A nemrég elhunyt Olivia Newton-John előtt tisztelegve mától ismét vetíti egy nagy amerikai mozilánc a Pomádé (Grease) című zenés filmet - írta meg a The Hollywood Reporter.

A Paramount filmstúdió 1978-ban bemutatott, és ma már filmklasszikusnak számító produkcióját, amelyben John Travolta volt Olivia Newton-John partnere, az AMC 135 mozijában tűzik műsorra a hétvégén. A jegybevétel 20 százalékát a mozihálózat jótékonysági szervezete a mellrákkutatás támogatására fordítja.
A négyszeres Grammy-díjas énekesnő augusztus 8-án veszítette el harminc évig tartó folyamaos harcát a rákkal.

Randal Kleiser rendező filmje Amerikában a megúnhatatlan tinédzserkori kedvencek közé tartozik, annak ellenére, hogy a diszkókorszak már rég lecsengett. Visszaröpíti a nézőt a középiskolás évekbe, a cselekmény magával ragad, és a karakterek is kidolgozattabbak, mint a hasonló zenés filmekben. Sandy és Danny bőrszerkós tánca, vagy az autóverseny-jelenet sokak kedvence a mai napig. A filmben elhangzó dalok pedig egytől egyig slágerek lettek, az Olivia Newton-John által énekelt Hopelessly Devoted to You című dalt annak idején még Oscarra is jelölték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?