Innovátorok a térképen

eee

Egy különleges térképre szeretném felhívni a figyelmüket. Ezen a térképen nem a geográfiai jellegű információk a legfontosabbak, hanem a rajta szereplő személyek. A Pontis Alapítvány ilyen innovatív módon mutatja be azokat az úgynevezett szociális innovátorokat, akik igyekeznek jobbá tenni világunkat. Jó néhány hazai magyarra is felfigyeltek.

A kreatív kezdeményezők térképén jelenleg 461 személy található a legkülönbözőbb területekről. Üzletemberek, civil szervezetek vezetői, a gazdasági, a szociális szféra, a művelődés, kultúra területén tevékenykedő lelkes őrültek. Az a közös bennük, hogy valamilyen módon mindannyian hatottak közvetlen környezetükre. A rendhagyó térkép ünnepélyes bemutatójának fővédnöke Zuzana Čaputová államfő volt. Minket természetesen az érdekel elsősorban, kik azok a szlovákiai magyarok, akik ily módon reflektorfénybe kerültek.

Bolemant Évát legtöbben a Pozsonyi Kifli nevű, helytörténettel foglalkozó civil szervezet vezetőjeként ismerhetik. Ez a kis csapat lelkesen kutatja és dokumentálja a többnyelvű Pozsony történetét, online adattáruknak azon állami intézmények alkalmazottai is csodájára járnak, akiknek valami hasonló lenne a feladatuk. Külön figyelmet érdemel az a mesekönyvsorozat, amely a Pozsonyhoz köthető, a városban született, vagy ott tevékenykedő művészek, közéleti személyiségek életét mutatja be a legkisebbeknek. Neves írókat kérnek fel erre a feladatra, akik hatalmas élvezettel színezik ki a történelemkönyvek száraz adatait.

A tudós papról, Rómer Flórisról szóló pozsonyi mese szerzője, lapunk volt főszerkesztője, Szalay Zoltán író is szerepel a térképen, valószínűleg nemcsak e remek könyv okán, hanem azért a tevékenységéért is, amelyet a hazai magyar nyelvű sajtó fejlődése érdekében művel.

Bolemant Lilla a Phoenix Polgári Társulás vezetőjeként van jelen ebben az elit társaságban. Ez a civil szervezet a szlovákiai magyar nők és gyerekek esélyegyenlőségéért igyekszik minél többet tenni. Projektjei a képzéstől a tudományos kutatáson keresztül a gyakorlati foglalkozásokig terjednek, hosszú távú céljuk pedig egy olyan hálózat kialakítása, amely összefogja a magyarlakta régiókat, lehetővé téve a helyi kezdeményezések felkarolását és segítését. Kiadványaik is érdekesek és hiánypótlók.

Bindics Gábor kultúraszervezőként kezdte pozsonyi pályafutását, a KC Dunaj vezetője volt, majd a Régi Vásárcsarnok újjáélesztésén dolgozó csapat tagja lett. Közben létrehozta a Minorma – Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Kulturális Intézetet, és nem mellékesen az ő nevéhez fűződik a főváros legnagyobb biciklis futárszolgálatának megalapítása. A korábban igen ronda Kő tér arculatváltásában is benne van a keze. Jelenleg egy belvárosi fürdőt igyekszik újjáéleszteni, ami a fürdővárosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Pozsonyban maga lenne a csoda.

Récsei Noémit a Pátria rádió hallgatóinak és az RTVS magyar adása nézőinek sem kell bemutatnunk. Akik pedig részt vettek önálló beszélgetőestjeinek valamelyikén, egy kíváncsi, felkészült, kedves, ám határozott moderátort ismerhettek meg. A fiatal újságíró több mint öt éve szervezi ezeket a beszélgetéseket, főleg Pozsonyban. Számos érdekes vendéget sikerült megszólítania, akik szakmájukban – és az azon túl – ismert és elismert szakembereknek számítanak. Kiemelt figyelmet fordít a nők diszkriminációjának bemutatására, az esélyegyenlőség kérdéseire – ismert írónők, pszichológusok, társadalomkutatók fogadták el meghívását.

A FutuReg szervezet innovációkat és új oktatási formákat igyekszik meghonosítani, a gyerekek tudás-szintjének fejlesztése érdekében. Bott Domokos Lívia elnök menedzsmentet tanult majd tanított a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd nemzetközi szervezetekben dolgozott az egészségügy és környezetvédelem területén. Az IT-szektorban nagyvállalatoknál is szerzett projektvezetési tapasztalatot, de leginkább a nonprofit szektorban aktivista, ahol együttműködik oktatási intézményekkel és a közszférával. Számos nemzetközi projektben vett részt, amelyek társadalmi jó példákat mutattak a és helyi szinten is felvetettek problémákat.

Urbán Péter, a TANDEM fejlesztő és képző nonprofit szervezet igazgatójaként, a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok körében végzett munkájáért került fel a Pontis Alapítvány térképére. Ez a civil szervezet az állami oktatási rendszert igyekszik kiegészíteni készségfejlesztő programokkal, hogy a magyar diákok tudatos állampolgárokként kerüljenek ki a hazai oktatási rendszerből.

A Gurigongo Symposium elnökeként szerepel a térképen Kuklis Katalin színész-drámatanár, rendező. A szervezet tagjai színházcsináló, a színházról hasonlóan gondolkodó fiatalok és nem fiatalok. Céljuk katalizátorként működni a szlovákiai magyar amatőr kulturális életben, példaértékűnek, közízlés- és véleményformálónak szánt programokon keresztül. Kuklis Katalint a Gurigongo Sym-posiumon belül működő Vekker Műhely tagjaként is ismerhetik tanárok és diákok egyaránt. Ez a társulat 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy nálunk is meghonosítsák a színházi nevelés műfaját. Társadalmi kérdéseket boncolgatnak fiatalokkal, akik részesei lehetnek a történéseknek, és véleményüket megoszthatják társaikkal. Általában egy-egy osztályközösségbe látogatnak el foglalkozásaikkal.

A térképen a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársaként szereplő Lelovics Andrea főleg a társadalmi innovációk terén aktív, a TANDEM projektvezetőjeként pedig azt vizsgálta, milyen a vállalkozói klíma a szlovákiai magyar nyelvterületen.Ebből is látható, hogy a társadalmi innovátoraink együttműködnek, segítik egymást. Ez a kapcsolati háló a térképen is látható, vonalak jelzik, ki kivel van munkakapcsolatban. A www.nadaciapontis.sk címen különböző filterek beállításával lehet böngészni a térképet, a fő tevékenység mellett akár korosztály vagy nemek szerint is.

Megtörténhet, hogy kihagytunk valakit a fenti felsorolásból, ezért előre elnézést kérünk, pedig az összes filtert kipróbáltuk. De bízunk benne, hogy idővel egyre több magyar tagja lesz ennek az elit társaságnak.

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?