Ingyenkoncertet ad Pozsonyban Jean-Michel Jarre

dd

Az elektronikus zene francia úttörője, Jean-Michel Jarre szabadtéri ingyenkoncertet ad május 12-én az SNP-híd lábánál, a nem mindennapi rendezvényen Brian May is gitározik.

A két legendás zenész mellett Laurie Anderson, az Offspring együttes és Jane Godall etológus is Pozsonyba érkezik a május 12-17. között zajló Starmus fesztiválra, amely a művészetet és a tudományt hivatott összekapcsolni.

A UNESCO védnökségét is élvező fesztivált hetedik alkalommal rendezik meg, mindig más-más országban, Pozsony lesz az első kelet-európai helyszín. Ez a világ talán egyetlen olyan rendezvénye, amelyen az érdeklődők stadionokban hallgatnak tudományos előadásokat, olyan témákban, mint a környezetvédelem, asztrofizika, fenntarthatóság, mesterséges intelligencia, esténként pedig különleges koncerteket élvezhetnek.

Jean-Michel Jarre személyesen ismertette a részleteket a mai pozsonyi sajtótájékoztatón, a Starmus egyik kezdeményezője, a Queen zenekar alapítója, Brian May pedig videón keresztül válaszolt az újságírók kérdéseire. Ők ketten csaknem húsz éve barátok, de most először lépnek fel együtt, a különleges eseményt az egész világon élőben lehet majd követni az interneten.

A modern technológiák iránt élénken érdeklődő Jean-Michel Jarre, akit tavaly beválasztottak a Starmus fesztivál tanácsadó testületébe, fontosnak tartotta elmondani, hogy a mesterséges intelligencia segítségével tervezte meg a Bridge from the Future címet viselő pozsonyi koncert látványvilágát. Örömmel fogadta, hogy az SNP hidat az urbánus folklór UFO-hídnak nevezte el, ez a tény is fontos szerepet játszik majd a programban.

A Starmus fesztivállal lapunk holnapi számában foglalkozunk részletesen. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?