Idén is szurkolhatunk magyar Oscar-jelöltnek

oppp

Ismerjük a 96. Oscar-díj jelöltjeit: a listát Christopher Nolan Oppenheimer című filmje vezeti 13 jelöléssel, a látványtervezői kategóriában Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párák című filmért.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket kedden.

A legjobb film kategóriában szállhat versenybe a cannes-i Arany Pálma díjas, a Justin Triet rendezésében készült Egy zuhanás anatómiája, az öt Golden Globe-ot bezsebelő Oppenheimer és 2023 legnagyobb kasszasikere, Greta Gerwig Barbie-ja is, csakúgy, mint a tavalyi év legtöbbet emlegetett westernje, a Megfojtott virágok, Yorgos Lanthimos filmje, a Szegény párák, illetve a Bradley Cooper rendezésében és főszereplésével készült Leonard Bernstein-biográfia, a Maestro. Szintén a címért versenyezhet az amerikai–angol–lengyel koprodukcióban készült Érdekvédelmi terület című holokausztfilm, az Előző életek című amerikai–dél-koreai dráma és két vígjáték, az American Fiction és a Téli szünet.

Az Oscar-shortlistre tavaly év végén Buda Anna Flóra 27 című animációs rövid filmje is felkerült, a francia–magyar koprodukcióban készült cannes-i díjazottból nem lett azonban jelölt. Így is szerepel azonban magyar vonatkozású jelölt a listán, hiszen a Szegény párák díszlettervezőit is jelölték Oscarra, akik között ott van Mihalek Zsuzsa is. Mihalek Zsuzsa korábban számos hollywoodi produkció díszletét tervezte.

A legjobb rendező kategóriájában Martin Scorsesét (Megfojtott virágok), Christopher Nolant (Oppenheimer), Justine Triet-t (Egy zuhanás anatómiája), Yorgos Lanthimost (Szegény párák) és Jonathan Glazert (Érdekvédelmi terület) jelölték.

A legjobb film és a legjobb rendezés mellett az Oppenheimert többek között a legjobb férfi főszereplő (Cilian Murphy) és férfi mellékszereplő (Robert Downey Jr.), a legjobb női mellékszereplő (Emily Blunt), a legjobb operatőr és a legjobb vágás kategóriájában is jelölték.

Az Oscar-díjakat március 10-én osztják ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?