Houdini-múzeum nyílt a budai Várban

Budapest |

<p>Harry Houdini magyar származású világhírű szabadulóművész relikviáit, többek között bilincseit, zubbonyát és könyveit mutatja be a The House of Houdini múzeum, amely pénteken nyílt meg a budai Várban.&nbsp;</p>

David Merlini szabadulóművész, a múzeum megálmodója és létrehozója a megnyitón emlékeztetett arra, hogy Harry Houdini Budapesten, a Rákosárok (ma Csengeri) utcában született Weisz Erik néven 1874-ben. A tárlat első része "a sötét múltat", a szabadulóművész életének első 26 évét mutatja be családi fotókon, anyakönyvi kivonatokon és számos más dokumentumon keresztül, a második rész, az orfeum jellegű tér pedig Houdini "csodás életébe" invitálja a látogatókat.

David Merlini az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat második részében látható tárgyak között fellelhetők az illuzionista könyvei, kéziratai, kellékei, bilincsei, de a tárlat részét képezi Harry Houdini egyik saját, hírhedten biztonságos béklyója, egy Tower-típusú duplazáras bokabilincs, valamint egy általa jegyzett levél is, amelyet még az amerikai mágusok társasága (Society of American Magicians, SAM) elnökeként írt.

A bemutatót gazdagítja a Magyarországon forgatott Houdini-film kellékei közül a múlt század hangulatát visszaadó Metamorphosis, azaz helycsereláda is, valamint az a különleges óriás tejeskanna, amelyet vízzel telítettek, majd kívülről zárták le hat lakattal hermetikusan. Az illuzionistának ebből kellett kiszabadulnia. 

"A múzeumi funkció mellett szeretnék segítséget, gyakorló és fellépési helyszínt is nyújtani azoknak a fiatal tehetségeknek, akik nem tudják, hogyan kezdjék el pályájukat. Ők a Houdini-házban otthon lehetnek" - fűzte hozzá Merlini.

A múzeum mindezek mellett folyamatos, élő bűvészműsorral és interaktív trükkökkel is várja a látogatókat.

A bemutató anyagának egy része korábban a milánói világkiállításon és az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) is látható volt az év elején - mondta el Kiss Barbara, a könyvtár nemzetközi és kulturális kapcsolatok osztályának vezetője, aki a Houdini életét és munkásságát kutató csoportot is

Weisz Erik négyéves volt, mikor családjával kivándoroltak az Egyesült Államokba és Wisconsinban telepedtek le. Erik tizenkét évesen megszökött otthonról, és beállt egy vándorcirkuszba, de aztán mégis hazatért, hogy segítse szüleit. Ifjú korától edzette magát futásban, úszásban és bokszolásban, így nyert kitűnő fizikuma és kitartása később képessé tette emberfeletti teljesítményt igénylő menekülő számainak végrehajtására.

Apja 1892-ben bekövetkezett halála után a francia mágus, Jean-Eugene Robert-Houdin iránti tiszteletből felvette a Houdini nevet, majd vándorcirkuszokban kezdett fellépni. Pár évvel később Martin Beck impresszárió fedezte fel tehetségét, az ő segítségével hódíthatta meg Amerika és Európa színpadait.

1926-ban, Halloweenkor hunyt el hashártyagyulladás következtében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?