Háromnapos pozsonyi dzsesszünnep

Jamison Ross
Pozsony |

Október 19–21. között rendezik meg az Inchebában a 44. Pozsonyi Dzsessznapokat, az ország legnagyobb dzsesszfesztiválját, ahol fiatal sztárok, élő legendák és hazai tehetségek is fellépnek. 

A péntek az új sztároké, olyannyira, hogy az első estének két headlinere is van. Az amerikai Jamison Ross egy dobos, aki énekel is. Mindkettőt magas színvonalon műveli, olyannyira, hogy megnyerte a világ egyik legtekintélyesebb, Thelonius Monkról elnevezett dzsesszversenyét. Ez a győzelem igazi ugródeszkának bizonyult, a fesztiválszervezők azonnal lecsaptak rá, első szólólemeze pedig Grammy-jelölést kapott vokális dzsessz kategóriában. A második album megjelenése óta nemzetközi sztárnak számít, a műfaj meghatározó magazinja, a Downbeat idén júniusban 2018 legjobb fiatal énekesének kiáltotta ki őt. Jamison Ross tehát eddigi karrierének legjobb pillanatában érkezik Pozsonyba. A dzsessznapok fő szervezőjétől, Peter Lipától megtudtuk, hogy ezt a koncertet már két évvel ezelőtt lekötötték, ami nagy szerencse, mert azóta annyit emelkedett a fiatal zenész árfolyama, hogy jelenleg már nem tudnák őt „megszerezni”. 
A New Yorkból érkező Kennedy Administration, a pénteki nap másik húzóneve szórakoztatóan vegyíti a dzsesszt, az r’n’b-t és a funkot. Bemutatkozó albumuk tavaly jött ki, komoly kritikai sikert aratott, ám a négy zenész és énekesnőjük igazi erőssége az élő szereplés. A hölgy egyébként elég titokzatos, tulajdonképpen lehetetlen megtudni a valódi nevét, mindenütt csak „Dáma” vagy „Mrs.”-ként szerepel. A zenekar billentyűse, Ondre J cseh származású, Gregory Porter zenekarából igazolt át Kennedyékhez, de játszott már a Wu-Tang-Clan társaságában is. A dobos pedig Stevie Wonder és Mariah Carey mögül érkezett ebbe a vidám formációba. 
Charles Pasi az első francia dzsesszénekes, akit leszerződtetett a kultikus Blue Note kiadó, és rögtön három albumra (az első tavaly jelent meg). Szájharmonikán és gitáron is játszik, blueselemeket csempész a dzsesszbe, rendkívül rafinált módon. Neil Young tavalyi franciaországi turnéján ő volt az egyszemélyes előzenekar, Pozsonyban sem lesz szüksége társakra a színpadon. 
Régi jó szokás szerint az a hazai formáció nyitja a Pozsonyi Dzsessznapokat, amely tavaly megnyerte a B színpadon zajló, fiatal tehetségek számára meghirdetett versenyt. A közönség a Carpet Cabinetet szavazta fel a nagyszínpadra, a szervezők pedig ezekben a napokban döntenek az idei indulók személyéről. A versengést követően a kisszínpad utolsó fellépője idén is naponta egy-egy ismert formáció, pénteken a Bágyi Balázs New Quartet Magyarországról, Pocsai Kriszta énekesnővel, szombaton a cseh Vilém Spilka Quartet, vasárnap pedig a népzenét dzsesszel vegyítő hazai Ľubomír Gašpar Cimbal Projekt.


A szombati headliner, az amerikai Yellowjackets talán nem szorul részletes bemutatásra, hiszen a fusion királyai ők, 25 albummal és két Grammy-díjjal a polcukon. Pályafutásuk alatt most először turnéznak vendég énekesnővel, a brazil Luciana Souzával, aki korábban olyan sztárok mögött vokálozott, mint Bobby McFerrin, Herbie Hancock vagy Paul Simon. Halkan jegyezzük meg, hogy Luciana Souza legutóbbi nagylemeze szerintünk sokkal izgalmasabbra sikeredett, mint a friss Yellowjackets-album. 


Az olasz Stefano Bollani koncertjein sosem tudni előre, mi fog történni, mivel a fiatal olasz zongorista mindenre reagál, ami körülötte zajlik – legyen az telefoncsörgés vagy egy légy berepülése a színpadra. Ő is játszott már Bobby McFerrinnel, és egy csomó más világsztárral (Chick Corea, Bill Frisell, Pat Metheny...), valamint Enrico Rava veterán olasz trombitással, akivel 15 lemezt adott ki, és akivel tavalyelőtt a Pozsonyi Dzsessznapokon is szerepelt. Saját zenekarával nápolyi hangulatot igyekszik teremteni, ottani örökzöld dallamokra improvizálva. 
Nemzetközi társasággal érkezik Pozsonyba a lengyel zongorista, Krzysztof Kobyliński, aki hazájában már intézménynek számít. Amellett, hogy sok stílusban sokakkal zenél együtt, ő a fő szervezője az egyre ismertebb Palmjazz etnodzsessz fesztiválnak. Mostani csapatának gitárosa ukrán, basszusgitárosa kolumbiai, énekesnőjük pedig izraeli, úgyhogy nem nehéz kitalálni, hogy etno-dzsesszt hallunk. 
A vasárnap fellépő Shalosh trió szintén Izraelből jön, és több stílust ötvöz a klasszikus zenétől a rockon át a középkori dallamokig és afrikai ritmusokig. Felkapott formációról van szó: négy év alatt több mint 250 koncertjük volt, és Brazíliában ugyanakkora sztárok, mint Japánban vagy az USA-ban. Hamarosan megjelenő harmadik albumuk egy koncertlemez lesz. 
Ezen a napon lép színpadra Peter Lipa is, aki 16 éve nem énekelt „saját” fesztiválján, csak a konferanszié szerepét vállalta. Mivel idén 75 éves lett, alaposan kibővítette zenekarát erre a különlegesnek ígérkező jubileumi koncertre. És az is megadatik neki, hogy egyik kedvenc zenekara, a Manhattan Transfer előtt lépjen fel.
Az 1969 óta működő amerikai énekegyüttesben is több tagcsere volt már, legutóbb négy éve, amikor az egyik alapító tag, Tim Hauser meghalt. A csapat pop és dzsessz kategóriában is részesült Grammy-díjban, a a kritika által legkedvezőbben fogadott albumuk, az 1985-ös Vocalese 12 Grammy-jelölést kapott. A kvartett egy különleges zenei ötvözetet valósított meg. Klasszikus dzsessz és boogie, rhythm&blues, pop és rock egymásba simuló, illetve egymást kiegészítő elemeinek tárházát produkálják, gyakran a divattrendeknek is behódolva, ám magas színvonalon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?