Fliegauf Bence alkotása a legjobb film díját nyerte Peruban

<p>A legjobb film díját kapta a hét végén zárult perui Al Este de Lima (Limától keletre) filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.</p>

 

A tíznapos nemzetközi filmfesztiválon 33 közép- és kelet-európai produkció között mutatták be a rendező magyar-német-francia koprodukcióban készült filmjét. Fliegauf Bence a filmmustra díszvendégeként vett részt a rendezvényen, és mesterkurzust is tartott a fesztiválon.    A magyarországi romagyilkosságok témájával foglalkozó Csak a szél tavaly a zsűri Nagydíja, egy Ezüst Medve mellé a Film Békedíjat és az Amnesty International díját is elnyerte a Berlinalén, és 2012-ben az Európai Parlament filmes díja, a Lux-díj három jelöltje között szerepelt.     Az Inforg-M&M produkciójában forgatott film, amelynek producere Muhi András, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő volt, számos nemzetközi filmmustrán szerepelt már sikerrel, és februárban Budapesten megkapta a filmkritikusok fődíját, a B. Nagy László-díjat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?