SOROZATDARÁLÓ: Hogy lehet valaki egyszerre két helyen?

A kívülálló

Tavaly mindössze a netflixes Hihetetlen tudott olyan erős nyitó epizóddal előrukkolni, mint ami idén az HBO-nak már rögtön az év elején összejött A kívülállóval. 

A Stephen King reneszánsz a csúcson pörög, amit az is bizonyít, hogy A kívülálló című regénye csupán másfél éve, 2018 májusában jelent meg, és máris itt van belőle egy tízrészes sorozatverzió. Ezúttal nagyágyúk nyúltak a mester művéhez. Az adaptálást végző Richard Price nevéhez köthető az Aznap éjjel című óriási sikerű széria, a rendezők között pedig az egyik fontos szerepet játszó, és inkább színészként ismert Jason Bateman mellett feltűnik a thrillerek terén zseniális Karyn Kusama (A meghívás) is.

A széria hangulatában először a True Detective klasszikus első évadát juttatta eszembe, de ez csak a felszín, idővel ugyanis sokkal hangsúlyosabbá válnak a különbségek, mint a hasonlóságok, és ez így van rendjén. Mindenesetre a történetből és a képi világból adódó sötétség végig meghatározó része marad A kívülállónak, ami ugyan az első egy-két részben még klasszikus krimi/thrillerként adja el magát, aztán mégis csak előjön, hogy Stephen King regényből készült, így a természetfeletti részről részre kap egyre hangsúlyosabb szerepet a cselekményben. Ilyen szempontból valószínűleg megosztó is lesz a sorozat: akik az elején rákattannak a szenzációsan előadott krimire, közülük sokan bizonyára ki fognak akadni, amikor a logika és a hagyományos nyomozás szerepét átveszi a világunkon túli sötétség, pedig az alkotók nagyon jó ütemérzékkel adagolják ezt, és nem akarnak egyik pillanatról a másikra átrántani bennünket krimiből horrorba, a váltás azonban elkerülhetetlen.

Az első osztályú színészválogatott (Ben Mendelsohn, Cynthia Erivo, Jason Bateman, Julianne Nicholson…) egyből a mély vízbe ugrik: a sorozat rögtön egy brutális gyerekgyilkossággal indít, ám az eset egyáltalán nem tűnik bonyolultnak. Számos szemtanú, videófelvétel, ujjlenyomat és DNS-minta támasztja alá ugyanis, hogy a helyi gimis csapat edzője, Terry Maitland (Bateman) volt a hunyó. A férfit nagy csinnadrattával le is tartóztatják, és gyorsan kiderül, hogy az eset mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Maitland ugyanis szintén szemtanúk sokaságával és videókkal tudja bizonyítani, hogy a gyilkosság elkövetésének idején száz kilométerrel arrébb vett részt egy konferencián. A gyilkosság hatalmas hullámokat ver a kisvárosban, és a következményeként többen is meghalnak, és ekkor még csak a második résznél járunk. A kívülálló olyan mennyiségű tragédiát és gonoszságot tud egy-két epizód alatt a nyakunkba önteni, hogy nehezen hiszem, lesz ennél sötétebb sorozat 2020-ban. Bár az első két rész nyaktörő cselekménytempójából később azért visszavesz, így is lehengerlő erővel követik egymást a fordulatok, bár attól talán lehet kicsit tartani, hogy a végén jól elcseszik az egészet: King könyvének végét is sok kritika érte annak idején. Az első hat részben (ennyit mutatott meg az HBO a sajtónak) azonban még nincs gyenge pont, és ha ilyen minőségű szériák lesznek 2020-ban, akkor csodás sorozatévünk lesz.
 

Tóth Csaba

A kívülálló első része január 13-tól lesz látható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?