Film készül Ákosról és a DAC-ról is

ll
Budapest |

Filmgyártási támogatásokról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Sajtóközleményükből kiderül, hogy nem sajnálják a közpénzt fontos projektekre.

Mintegy 230 millió forint támogatást kapott a Kovács Ákos zenészről készülő, Ember maradj: Ákos című dokumentumfilm. „Az alkotók célja, hogy a színpadról és a kép-ernyőkről ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassák, az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik” – írják az ambiciózus portréfilmről, „ami részben fikciós visszatekintés lesz, megjelenítve Ákos gyermekkorát, fiatalságát a rendszerváltás Magyarországán és első átütő sikereit is”. A filmet az a Kriskó László írja és rendezi, akinek az Aranybullát köszönheti a világ, de benne van a Most vagy soha! című Petőfi-film alkotóstábjában is.

Az NFI majdnem 255 millió forinttal támogat egy másik dokumentumfilmet is, ami a DAC-ról, Dunaszerdahely 1904-ben alapított sportklubjáról szól. A film bemutatja, hogy „mit jelent ma felvidéki magyarnak lenni, mit jelent a Felföldön élőknek egy magyar focicsapat”. Szurkolók megszólaltatásával, személyes történeteken keresztül ismerhetik meg a nézők a DAC jelentőségét, és az is kiderül, hogyan vált az egyesület intézménnyé, és mit testesít meg napjainkban. A forgatás tavasszal kezdődik, az eredmény év végén lesz látható. A DAC rendezője a Blokádot is jegyző Tősér Ádám, producere pedig az SZFE kuratóriumában ülő Lajos Tamás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?