Értékmentés és civil kurázsi

Emlékszem, át is futott bennem, hogy milyen jó lenne ismét találkozni Klári nénivel, beszélgetni vele – vagy akár csak hosszasan hallgatni, töltekezni egy-egy elejtett gondolatából, meglátásából, inspirálódni a fiatalokat is megszégyenítő kíváncsiság és agilitás, ugyanakkor okos, higgadt reflektáltság ritka keveréke által, ami olyannyira jellemezte gondolkodását, a szakmához (és embertársaihoz) való hozzáállását. Nagyon fog hiányozni személye, tudása, teremtő energiái – az országos szakmai nyilvánosságnak és a szlovákiai magyar közegnek egyaránt.

Lehetetlen vállalkozás Kubička Kucsera Klára pályáját, szakmai érdemeit egy újságcikknyi terjedelemben akárcsak vázlatosan is ismertetni. Léván született 1936-ban, polgári családban. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy korai gyermekkora egyik meghatározó impulzusa – ami később nagyban kihatott a modernista formavilághoz, térképzéshez való vonzódására – Szliácshoz kötődik. Édesapjának ugyanis egy gyógyszertára működött a fürdővárosban, ahol a család a nyarakat töltötte – ő maga pedig egyfajta játékosan ösztönös, elemi vonzódást érzett a Rudolf Stockar által tervezett Hotel Palace terei, formái, szögletes zegzugai iránt. Érdeklődésének homlokterében kezdettől fogva az építészet állt, illetve az építészet elmélete, kutatásának, historizálhatóságának, muzeális keretek közti bemutathatóságának módszertani kérdései – továbbá a régiónkra jellemző építészeti, urbanisztikai értékek módszeres feldolgozása, tágabb, nemzetközi összefüggésrendszerben való kontextualizálása. Elsődleges szakterülete a modernista-funkcionalista építészeti és térszervezési tendenciák, a modernizmus formanyelvének, lokális-regionális sajátosságainak, az egyetemes építészeti irányvonalakhoz kötődő áttéteinek, szinapszisainak dokumentálása – és kritikai vizsgálata volt.

1959-ben szerzett művészettörténészi diplomát a pozsonyi Komenský Egyetem és a Prágai Károly Egyetem bölcsészkarán (később a prágai Csehszlovák Tudományos Akadémián elnyeri a tudományok kandidátusa fokozatot, 1985-től pedig a tudományok doktora). Kezdetben a bajmóci vármúzeumban dolgozott muzeológusként, majd Besztercebányán volt a műemlékvédelmi hivatal munkatársa. Ezt követően az ottani Pedagógiai Fakultás kutatója, majd az ugyancsak besztercebányai Területi Galéria munkatársa, szakmai-kutatói részlegének osztályvezetője. 1983-tól már Pozsonyban tevékenykedik az Állami Tervező Intézetben. Az 1987-es év markáns fordulópont – ekkor jön létre a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria építészeti gyűjteménye, melynek éppen Kubička Kucsera Klára a megalapítója és első vezető kurátora. Minden túlzás nélkül állítható, hogy úttörő munkát végzett, hiszen az általa felépített részleg gyakorlatilag a semmiből jött létre. A Nemzeti Galériáben eltöltött évek is jól jellemzik a munkásságát mindvégig átható (minimum) kettős igényt – elvégezni a szükséges alapkutatást (és aprómunkát), azaz feltárni, feldolgozni, rendszerezni, gyűjteményt építeni – mindezt módszeresen, következetesen, szigorúan szakmai standardokhoz igazodva – és ezzel párhuzamosan egy tágabb, nemzetközi kontextusban, a lokális jelentőségű diskurzusok burkain és a nemzeti kultúrák korzettjein túllépve, a kellő kritikai-módszertani éberséggel és reflexivitással, elméleti síkon is „játékba hozni” a kutatott problémák halmazát.

A gyűjteményépítés mellett fontos érdeme az is, hogy elsőként sikerült a szlovák építőművészet markáns alakjait méltó módon bemutatni – elég, ha csak Emil Belluš, Michal M. Harminc vagy Michal Maximilian Scheer életművének hazai és külföldi bemutatóit említjük meg (a sort hosszasan lehetne folytatni). 1991-ben a Velencei Építészeti Biennálé csehszlovák pavilonjának kurátora.

A Nemzeti Galériánál eltöltött öt év végére az építészeti gyűjtemény már több mint 12 000 rendszerbe foglalt darabot számlált – és ne felejtsük kiemelni azt a tényt sem, hogy neki köszönhető az is, hogy vidéken is létrejöhettek olyan úttörő jellegű építészeti tárlatok, melyek a szlovákiai modernizmus emblematikus műveivel foglalkoztak – pl. Liptószentmiklóson vagy Zsolnán, a Vágmenti Galéria tereiben (arról nem is beszélve, hogy emellett a Pöstyéni Parkok című nemzetközi szabadtéri szoborkiállítás több évfolyamának aktív szervezője volt). 1992-től az eindhoveni központú docomomo (a modernizmus épületeinek, helyszíneinek és épített környezeteinek dokumentálásával és védelmével foglalkozó nemzetközi bizottság) szlovákiai szekciójának vezetője – sőt, igazából neki köszönhetjük, hogy Szlovákia csatlakozott a szervezethez, majd hamarosan két fontos nemzetközi konferenciának is helyszínéül szolgálhatott.

Számos szlovák, magyar és egyéb nyelven megjelent tanulmány, katalógusszöveg, kritika, recenzió, ismeretterjesztő cikk és több monográfia szerzője, a Projekt-revue slovenskej architektúry folyóirat szerkesztőségi tanácsának tagja volt.

1992-ben Marian Váross-díjjal tüntették ki, majd 2005-ben Martin Kusý-díjat kapott (a Szlovákiai Építészek Egyesülete döntése alapján). 2014-ben Andrej Kmeť-díjban részesült életművének, több évtizedes szakmai munkájának elismeréséül. 2019-ben neki ítélték a rangos Emil Belluš Életműdíjat (a prominens építészek sorában ő az első és eddig egyetlen építészetteoretikus) – tavalyelőtt pedig a Pribina-kereszt második fokozatát vehette át a köztársasági elnöktől. Több mint 80 hazai és külföldi kiállítás kurátora volt.

1997 óta újra Besztercebányán élt – érdeklődésének egyik kiemelt területe a város és környékének 20. századi képzőművészeti és építészeti emlékei voltak. Itt kell hogy megemlítsük a 2013-ban megjelent monográfiát, amelyet a besztercebányai születésű Hudec László (Ladislav Hudec) pályájának, kontinenseken átívelő építészeti-építőmérnöki munkásságának szentelt. Egy szép, összegző jellegű, szakmailag alapos, ugyanakkor közérthető, háromnyelvű kötetről van szó, amely nagyban hozzájárult az itthoni köztudatban méltatlanul háttérbe szorult építész emlékének ápolásához, az életmű újrapozicionálásához.

Mindenképpen szólnunk kell azokról az aktivitásairól is, melyeket a szlovákiai magyar vizuális kultúra és képzőművészeti élet szervezésébe, pátyolgatásába fektetett. A szakmai nyilvánosság által is elismert munkássága mellett önkéntes, és „másod-, harmadállásban” végzett munkáira és erőfeszítéseinek sorába illeszkedik, hogy megalapította az egykori Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát, sok munkát fektetve a csoport láthatóságának megszervezésébe. Emellett neki köszönhetjük a Szabó Gyula életművét bemutató kiállítássorozat és katalógusok összehozását – és a Bacskai Bélának és Lipcsey Györgynek szentelt köteteket is. 2009-ben monográfiában dolgozta fel a Szlovenszkói Képzőművészek Egyesületének történetét. És persze nem hagyhatjuk említés nélkül a szlovákiai magyar illusztráció elismertetéséért tett erőfeszítéseit, publikációit, kurátori munkáit sem.

Kubička Kucsera Klára korántsem egy szakmai burokban létező specialista volt. Az építészetet, a vizuális kultúrát kezdettől fogva tágabb, társadalmi, politikai, kulturális kon- textusokba ágyazva értelmezte. Az utóbbi időben, ha a (manapság igencsak elkoptatott) „értékmentés” fogalommal találkoztam, rendszerint ő jutott eszembe – meg az, hogy egy nyugdíjas éveiben is rendkívül aktív, agilis személyiség maradt. Egy igazi citoyen, akire mindvégig jellemző volt az aktivista szerepvállalás igénye – aki, ha szükségesnek érezte, szakmai fórumokat hozott össze, petíciót szervezett, otromba várostervezési vagy éppen -rombolási gesztusoktól óvva meg több várost).

A pénteki szomorú hír óta a szlovákiai magyar közösség egyik fontos faladata, hogy Kubička Kucsera Klára (szellemi) hagyatékát megőrizzük, értő módon ápoljuk – ideértve a levéltári értelemben vett hagyatékot, „Klári néni” számos, részben félbemaradt projektjének anyagát is.

Csanda Máté