Elhunyt Gyurkovics Mihály színész

eee
Kassa |

Hétfőn 95 éves korában meghalt Gyurkovics Mihály, a kassai Thália Színház egyik alapítója és meghatározó színésze. 

„A szerzők akaratának, leírt figuráinak csakis a színészek tudnak érvényt szerezni. Talán ezért motoszkálnak bennem a jó szerepek mind a mai napig. És hát nem a szakma hagyott el engem, hanem betegen én hagytam el a szakmát. De gondolatban abban élek most is. Kitalálok magamnak valami történetkét, és képzeletben újra meg újra eljátszom. Mintha színpadon állnék“- mondta lapunknak a 90. születésnapja alkalmából készült interjúban.

Betegsége miatt akkor már tíz éve vendégként sem lépett fel a Thália Színházban, de mindig pontosan tudta, mikor van permier, és mi történik egykori munkahelyén, amelyet 1982-ben egészségi okokból kellett otthagynia. 

A magyarországi Tótkomlóson született, tizenkét évesen szerepelt először színpadon egy műkedvelő társulatban, és már akkor eldöntötte, hogy színész lesz. Pozsonyba 1947-ben került, 1950-től az Állami Faluszínház magyar tagozata, 1952-től a komáromi Magyar Területi Színház, 1969-től pedig a kassai társulat tagja lett. Számos hangjátékban is szerepelt. 

A kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján 1993-ban életműdíjat kapott, 1997-ben pedig a szlovák Irodalmi Alap életműdíjával tüntették ki. Fontosabb szerepei:  Lőrinc barát (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); Apa (Jean Cocteau: Rettenetes szülők); Bódog (Szakonyi Károly: Adáshiba); Forlipopoli (Carlo Goldoni: Mirandolina);, Gardner (Bernard Shaw: Warrenné mestersége);, Matterson (Dale Wassernann: Kakukkfészek); Barakiás zsidó főpap (Székely János: Caligula helytartója). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?