Cannes – Vincent Lindon lesz a zsűri elnöke

Vincent Lindon

Vincent Lindon francia filmszínész lesz a 75. cannes-i filmfesztivál fő zsűrijének elnöke – közölték kedden a szervezők.

A Lindon vezette zsűri ítéli oda a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát a hivatalos versenyprogramba meghívott 21 film egyikének.

A 62 éves Lindon mellett – aki a tavalyi cannes-i győztes Titane című alkotás egyik főszerepét játszotta – további nyolc zsűritag vesz részt az ítélkezésben: Rebecca Hall brit színésznő és rendező, Deepika Padukone indiai és Noomi Rapace svéd színésznő, Jasmine Trinca olasz színésznő és rendező, Aszgar Farhadi iráni, Ladj Ly francia, Jeff Nichols amerikai és Joachim Trier norvég rendező.

Keddi közleményében Lindon azt írta, „rendkívül büszke, hogy a világban zajló sok esemény okozta felfordulás közepette megkaphatta a zsűrielnök nagyszerű és nehéz feladatát”.

A 75. cannes-i fesztivált május 17. és 28. között rendezik meg. A fesztivál május 17-én Michel Hazanavicius francia rendező zombikomédiájával nyílik, amelyet versenyen kívül mutatnak be. Kedden a rendező bejelentette, hogy az Ukrajnában zajló háború miatt a filmet Coupez! (Ennyi!) címmel mutatják be az eredeti Z mint Z helyett, „tekintettel az (orosz tankokon látható) Z betű szimbolikájára”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?