Barbie pinkbe borítja a filmipart

ff

Bő három hét múlva debütál a mozikban a Barbie-film Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével, de máris kiszivárgott, hogy tárgyalnak a folyatásról, sőt a későbbiekben egész iparág épülhet erre a rózsaszín látványvilágra Hollywoodban.

Az ikonikus babát gyártó Mattel cég feje, Ynon Kreiz korábban a Time magazinnak beszélt Greta Gerwig filmjének kapcsán arról, hogy új korszak kezdődik náluk, egy egész franchise-t akarnak ugyanis növeszteni a film karaktereiből.

A napokban pedig maga Margot Robbie kottyantotta el egy interjúban, hogy az elkövetkező időszakban vélhetően nem vállal más szerepeket, mert lesz dolga bőven. Bár lehet, hogy mégsem volt véletlen ez a közlés, mivel Robbie a film egyik producere is.

Ez az idei év egyik legjobban várt filmje, vagyis előre megjósolható a siker. Az ötlet a Matteltől érkezett, amely szerint a világ legnépszerűbb babája több mint hatvan év után megérdemelne végre egy élő szereplős filmet. A Warner Bros. támogatta a kezdeményezést, a rendezői székbe azt a Greta Gerwiget ültették, aki a Little Women és a Lady Bird című filmekkel már bizonyított az elmúlt években. Ő írta a forgatókönyvet is, amelyről még nem sokat tudni, csupán azt, hogy a kitartás, az önfeláldozás és a barátság áll a történet középpontjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?