Az ötvenéves Beatlest ünnepli Liverpool

London |

<p>A Beatles alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli 2012-ben rendezvények sorozatával Liverpool.</p>

A programáradat csúcspontja az augusztusi nemzetközi Beatles hét, amely az egész világról a városba csábítja a gombafejűek rajongóit - adta hírül a liverpooli városvezetőség.
A Beatles létrejöttét 1962 augusztusára teszik, ekkor találkozott Ringo Starr dobos John Lennonnal, Paul McCartneyval és George Harrisonnal. Két hónappal később elkészítették első, Love Me Do című dalukat, amellyel kezdetét vette az egész világot behálózó Beatlemánia.
Az augusztusi ünnepi héten többek között emlékkoncerteket, előadásokat és a világ legnagyobb Beatles-konferenciáját is megrendezik. Októberben nagy Love Me Do hétvégére kerül sor, decemberben pedig a 32 éve meggyilkolt Lennon emlékére istentiszteletet tartanak.
"Ez nagyon fontos év a Beatles történetében, Liverpool pedig nem engedheti meg, hogy ez mindenféle ünneplés nélkül múljon el. Nem szabad lebecsülni a Beatles erejét, amellyel látogatókat vonz a városba. Az egész évet meghatározó ünnepségek a helyi gazdaságnak is lendületet adnak, amire nagy szükségünk is van" - mondta el Joe Anderson, Liverpool közigazgatási vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?