Az egyetemfoglalók nem tárgyalnak Vidnyánszkyékkal

ss

A Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét elfoglaló diákok ma délutáni sajtótájékoztatóján Upor László távozó rektorhelyettes is felszólalt.

Cáfolta azt az álhírt, mely szerint a Vidnyánszky Attila vezetésével kinevezett új kuratórium elvonta az egyetem pénzét. Annyi történt, hogy az egyetem számláját augusztus 31-én lezárták, és szeptember elsejével nyílt egy újabb.

Az egyetem az augusztus 31-én számlán lévő összeget visszautalta az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, amelynek annyi a dolga, hogy az új számlára átutalja azt, ez viszont eddig nem történt meg. Upor szerint ennek semmi köze az új vezetéshez. A rektorhelyettes arról is beszámolt, hogy a kuratórium kifogással élt a tanév rendjének megváltoztatása miatt, azt állítva, hogy az egyetem vezetésének ilyesmihez nincs joga. Erre Upor levélben válaszolt, melynek lényege, hogy nincs olyan jogszabály, amely elvenné az egyetem vezetőjétől a felsőoktatási törvényben előírt jogát, mely szerint a rektornak vagy a rektori feladatot ellátó személynek joga van a tanév rendjét meghatározni, beleértve a tanévkezdést is.

Ezután Csernai Mihály, az SZFE Hallgatói Önkormányzatának elnöke el-mondta, hogy nem vesznek részt a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) és a Rektori Konferencia által szervezett egyeztető megbeszélésen, mert illegitimnek tartják Vidnyánszky és a kuratórium kinevezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?