Árverésre bocsátják A korona című tévésorozat relikviáit

A korona

A héten már megtekinthetők Londonban A korona című, hatodik évadával befejeződött tévésorozat relikviái, amelyeket február 7-én és 8-án bocsát árverésre a Bonhams árverési ház.

A kiállított tárgyak között szerepelnek a tévés produkcióhoz készült pompás jelmezek, köztük II. Erzsébet királynő koronázási palástjának másolata, és a Diana hercegnőt játszó Elizabeth Debicki által viselt ruhák is.

A kétnapos árverésen a hatodik évadával idén véget ért Netflix-sorozatban feltűnt több mint 450 tárgyra lehet licitálni, ebből február 7-én az élőben zajló árverésen 150 tételre, egy nappal később, az online árverésen pedig további 300 tételre.

A koronában, amely végig kísérte II. Erzsébet uralkodásának idejét, és bemutatta a királyi család életét is, a 2022 szeptemberében elhunyt uralkodót Claire Foy, Olivia Colman és Imelda Staunton játszotta.

A királynő koronázási ruhája, amelyet a sorozat első évadában Foy viselt, a becslések szerint 20–30 ezer fontért kelhet el a februári aukción, míg Debicki ötödik évadban felvett fekete, vállatlan ruhájáért 8–12 ezer fontot is adhat egy gyűjtő.

A királyi hintó és a koronázási trónszék másolata is a kikiáltási tételek között lesz. Előbbi értékét 30–50 ezer fontra, utóbbit 10–20 ezer fontra becsülte az aukciósház.

Az élő árverés bevételéből a brit Nemzeti Film- és Televíziós Iskola ösztöndíjprogramja részesül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?