A rebellis Komáromban

Komárom |

<p>Április 30-án, szombaton 19 órától mutatja be a városban a Teátrum Színházi Polgári Társulás Gyüre Lajos A rebellis című történelmi játékát, amely II. Rákóczi Ferenc ifjúkorát dolgozza fel.</p>

„A darabválasztást két évforduló is indokolta: II. Rákóczi Ferenc születésének 335., valamint a szerző 80. születésnapja – mondta Dráfi Mátyás színművész, a társulás vezetője, egyben a darab rendezője. A rebellis a fejedelem kevésbé ismert életszakaszát mutatja be, arra keresve a választ, miként is vált a dúsgazdag főúr a szegények vezérévé. Rákóczi a bécsújhelyi börtönben emlékezik vissza a fogsága előtti eseményekre, és válik számára világossá, hogy a császári udvar, valamint az egyház hogyan szeretné rátenni a kezét a Rákócziak és Zrínyi Ilona vagyonára. „A Teátrum előadásainak hagyományát követve most is alkalmi társulás verbuválódott össze, ám ezúttal több szereplőt a pozsonyi színművészeti főiskola magyar hallgatóiból választottunk” – magyarázta a rendező. A címszerepet játszó Havasi Péter mellett Tarr Csillát és Száz Pált is láthatja a közönség. „Értékes tapasztalatokkal gazdagodunk a próbák során, hazai, valamint magyarországi kollégákkal játszhatunk, és Matyi bácsitól is nagyon sokat tanulunk” – mondta a fiatal Rákóczit életre keltő Havasi Péter, a főiskola végzős hallgatója. Kollonits érseket Kókai János, Hesseni Saroltát Kókai Andrea játssza; mindketten a budapesti Holdvilág Színház művészei. A komáromi Mák Ildikó és Szentpétery Aranka ugyancsak szerepel a darabban. Az előadást eddig még csak egyszer adták elő, decemberben Keszegfalván tartottak előbemutatót.

A szombati előadás helyszíne a Matica slovenská komáromi székházának színházterme. Május 2-án Pozsonyban vendégszerepel a Teátrum, 19 órakor a ružinovi kultúrházban lépnek színpadra. „Hagyományainkhoz híven szeretnénk minél több helyre elvinni az előadást, hiszen a tájolás a társulat egyik fő küldetése. Reményeink szerint hamarosan Kassán és környékén is láthatja a közönség A rebellis című drámát” – tette hozzá Dráfi Mátyás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?