A 107 anya és a Kryštof vitték el a legtöbb Igricet

igric

Vasárnap este adták át az Igric díjakat, vagyis a Szlovák Filmszövetség, a Szlovák Televíziós Alkotók Uniója, valamint az Irodalmi Alap éves mozgóképes elismeréseit. A gálaestén Kerekes Péter filmje, a 107 anya (Cenzorka) három kitüntetést is kapott, de Uzsák Dávid és Borbély Alexandra színművészeket is díjazták a Kryštofban nyújtott alakításukért.

Nem volt meglepetés, hogy a 2021-es hazai filmtermésből válogatva a mozifilmért járó Igricet Kerekes Péter 107 anya című börtönfilmjének ítélte oda a zsűri, hiszen a film előzőleg már elnyerte a legjobb rendezésért járó Nap a hálóban díjat, továbbá elvitte a Szlovák Filmakadémia legjobb filmnek járó és a legjobb forgatókönyvért odaítélt díját is, és több nemzetközi filmfesztiválon is kitüntették. Az odesszai női börtönben játszódó filmet, melyben csak egy profi színésznő szerepel, a többi szereplő a saját történetét játssza, ezúttal a dokumentum és a játszott film elemeinek összekapcsolásáért méltatta a zsűri. A 107 anya emellett a Szlovák Filmkritikusok díját és a legjobb operatőrnek járó nívódíjat is megkapta, az utóbbit Martin Kollár munkájáért.

Uzsák Dávid színművész a legjobb színészi teljesítményért járó Igricet vihette el, mégpedig Cyril megformálásáért a  Kryštof című filmben. Ugyancsak a  Kryštofban való alakításáért kapott nívódíjat Borbély Alexandra. Zdeněk Jiráský rendező története az egykori csehszlovák állami szervek 1950-ben indított Akcia K fedőnevű intézkedéssorozatából indul ki, mely mindenekelőtt a szerzetesrendek és kolostoraik ellen irányult.

Dokumentumfilm kategóriában Viera Lacková Ako som sa stala partizánkou (Hogyan lettem partizán) című filmje nyert, a legjobb tévéfilm díját Braňo Mišík Priznanie (Vallomás), míg a legjobb animációs film díját Joanne Kožuch Bolo raz jedno more (Volt egyszer egy tenger) vitte el. Az Igric életműdíjjal Božidara Turzonovová színművészt jutalmazták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?