WHO: 500 millió megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az emberek többet sportolnának

hátfájás

Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának előmozdításáért – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített első globális jelentésében.

A szervezet számításai szerint évente globálisan mintegy 27 milliárd dolláros egészségügyi kiadással járhat az, ha az emberek nem kezdenek el sürgősen többet sportolni, azaz nem veszik elejét annak, hogy különböző egészégügyi problémáik alakuljanak ki – idézte a jelentést a brit The Guardian online kiadása.

A közegészségügyi kérdések közül kevés olyan terület van, ahol ennyire meggyőző lenne a bizonyíték arra, hogy azonnali kormányzati intézkedésekre lenne szükség. Kiemelték: bár világos, hogy a rendszeres testmozgás 20–30 százalékkal csökkenti a korai halálozások kockázatát, nagyon kevés előrelépés történt a világban azért, hogy az emberek többet sportoljanak, a tapasztalatok szerint az erre irányuló kormányzati intézkedések lassúak és felemásak voltak.

A WHO szakértői felhívták a figyelmet, hogy a kormányzati tétlenségnek az a következménye, hogy a már eleve feszített körülmények között működő egészségügyi rendszerekre ma is rengeteg olyan megbetegedés terhe nehezedik, amelyek megelőzhetők lettek volna, és ez a trend a jövőben még inkább megerősödik. Ha a helyzet nem változik, a WHO szerint 2030-ig 499,2 millió olyan új krónikus és mentális betegséget fognak diagnosztizálni, amelyek egyébként megelőzhetők lettek volna: ide tartozik elsősorban a magas vérnyomás és a depresszió, valamint a 2-es típusú cukorbetegség, a sztrók, a demencia és bizonyos rákos megbetegedések. A világon az összes szív- és érrendszeri megbetegedés, valamint a demenciás és depressziós esetek kialakulásának nagyjából 7–8 százalékát lehetne megelőzni, ha az emberek aktívabb életmódot folytatnának.

Az előrejelzések szerint ezeknek az új eseteknek több mint 40 százaléka alacsonyabb jövedelmű országokban – Kenyában, Indiában, Bangladesben – fog bekövetkezni. A WHO 194 országot vizsgált, és arra jutott, hogy ezeknek kevesebb mint a fele dolgozott ki politikát az emberek fizikai aktivitásának előmozdítására, és még ahol létezik is ilyen elképzelés, ott is az esetek kevesebb mint 40 százalékában működik ténylegesen a stratégia. A kisgyerekek testmozgását illetően különösen feltűnőek a hiányosságok: az országok kevesebb mint 30 százalékában fordítanak figyelmet az 5 év alattiak rendszeres sportolására.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hangsúlyozta: fontos lenne, hogy az országok hozzanak olyan intézkedéseket, amelyekkel elősegítik, hogy az emberek többet sportoljanak, gyalogoljanak, biciklizzenek, és ezzel csökkenjek az egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomás. Ez nemcsak az egyénekre nézve jelent hatalmas előnyöket, hanem a társadalmak és gazdaságok állapotára is jótékony hatással lenne – húzta alá a főigazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?