Vonzó célország Nagy-Britannia?

<p>A menedékkérőknek adott segély alapján nem igaz, hogy Nagy-Britannia különösen vonzó célországa a menekülteknek, van ország az Európai Unióban, amely több pénzt ad nekik - írta szerdai számában a The Guardian című lap, cáfolva több brit kormánypolitikus ezzel kapcsolatos véleményét.</p>

Nagy-Britanniában heti 36,95 fonttal (1 angol font 1,40 euró) segítik a menedékkérőket, akiket ráadásul eltiltanak a munkavállalástól. Franciaországban ennél jóval többet, heti 56,62 fontos összeggel támogatják őket a The Guardian szerint. Németországban és Svédországban - ahová a legtöbb menekült vágyik - heti 35,21, illetve 36,84 fontos segélyt kapnak, vagyis töredékével kevesebbet, mint Nagy-Britanniában - világított rá a lap által készített összeállítás.
   

2014-ben 25 870 menedékkérelmet nyújtottak be Nagy-Britanniában, ebből 10 050-et fogadtak el. Németországot, Franciaországot, Svédországot és Olaszországot sokkal jobban sújtja a menekültválság a The Guardian szerint, és a népességarányhoz viszonyítva Nagy-Britanniánál Belgium, Hollandia és Ausztria is rosszabb helyzetben van. 2015-ös adatokat is számításba véve pedig még a gazdasági válságtól sújtott Görögország is sokkal jobban megszenvedi a válságot.
   

A Nagy-Britanniában lévő menekültek száma az elmúlt négy évben valójában csökkent az ENSZ adatai szerint, 193 600-ról 117 161-re.
   

A brit politikusok, mások mellett Theresa May belügy- és Philip Hammond külügyminiszter állításával szemben a The Guardian szerint az sem igaz, hogy a bevándorlók többsége gazdasági menekült. Az ENSZ adataira hivatkozva a lap arról írt, hogy a Földközi-tengeren át idén Európába érkezett menekültek 62 százaléka Szíriából, Eritreából és Afganisztánból jött. Ezek pedig háború dúlta, diktátori elnyomástól vagy vallási szélsőségességtől szenvedő országok - Szíria esetében mindhárom -, így állampolgáraiknak majdnem minden esetben jogosultak a menekültstátusra. A dárfúri, az iraki, a szomáliai és a Nigéria bizonyos részeiről érkező menekülteket is beleszámítva a gazdasági menekültek valós aránya 30 százalék alá csökken, és a Hammond által hétvégén emlegetett afrikai menekülteké is jóval 50 százalék alatt van a The Guardian szerint.
   

A calais-i helyzettel kapcsolatban a lap emlékeztetett arra, hogy az ott összegyűlt 3-5 ezer migráns alig 1-2,5 százalékát jelenti annak a több mint kétszázezernek, aki idén Olaszországon és Görögországon keresztül elérték Európát. Azt pedig egyes brit lapok, például a Daily Mail állításával szemben semmi sem támasztja alá, hogy tízből heten átjutnak a Franciaországot és Nagy-Britanniát összekötő Csatorna-alagúton.
   

A 200 ezer menekült a 740 milliós Európa népességének 0,027 százalékát jelenti, így a The Guardian szerint egyelőre nincs alapja a külügyminiszter arról szóló kijelentéseinek, hogy a menekültek veszélyeztetik az európai életszínvonalat.
   

A konzervatív brit kormányt bírálva a lap rámutatott arra is, hogy az Európai Unió területénél százszor kisebb, mindössze 4,5 millió lakosú Libanonban 1,2 millió szíriai menekült tartózkodik.
    "Libanonban menekültválság van. Nagy-Britanniában nincs" - írták.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?