Végső búcsút vettek Pásztor Istvántól

pasztor istvan

Eltemették Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) október végén elhunyt elnökét.

Pásztor István történelmi személyiség volt, akinek a neve nemcsak a magyar, de a szerb tankönyvekben is fennmarad – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton Szabadkán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének temetésén mondott búcsúbeszédében.

Aleksandar Vučić és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közösen búcsúzott Pásztor Istvántól, akinek a vezetésével a VMSZ a magyar és a szerb kormány stratégiai partnerévé vált.

A szerb államfő hozzátette: Pásztor Istvánnak sikerült összekötnie a legnagyobb szerb pártot és a legnagyobb vajdasági magyar pártot, a Szerb Haladó Pártot és a Vajdasági Magyar Szövetséget, és összehozta a szerb vezetést Orbán Viktorral. Pásztor István mindig a megbékélésen dolgozott, mindig védte a magyar, de a szerb érdekeket is, és kompromisszumkésznek is mutatkozott, mert tudta, hogy megegyezés nélkül nincs előrelépés – húzta alá.

A magyar kormányfő elmondta, nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép együtt haladhat

„Nomen est omen, mint pásztorát vesztett nyáj, úgy állunk most itt, lehajtott fejjel és nehéz szívvel, szerbek és magyarok, anyaországi és külhoni magyarok” – mondta Orbán Viktor.

„Megtörten és zavartan állunk itt Vučić elnök úrral, a szerb és a magyar népet képviselve, egy magyar férfi koporsója fölött, aki egybekovácsolt bennünket és összebékítette népeinket, amiért nem lehetünk elég hálásak neki” –fogalmazott.

Érezzük a ránk hagyott politikai örökség súlyát, közép-európaiaknak vagyunk, ezért pontosan tudjuk, milyen könnyen lesz a barátból ellenség, és milyen ritka dolog ezen a vidéken, hogy a korábbi ellenségek barátokká váljanak – jelentette ki. Emlékeztetett: tízegynéhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a két ország, a két nép mindenben számíthasson egymásra, ma viszont már az lenne az elképzelhetetlen, hogy „ne osztozzunk egymás örömében és fájdalmában”.

Pásztor István „volt az első, aki nem csak remélte, és nem csak hitte, hogy ez így is lehet, hanem tett is érte: megmutatta nekünk az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak, ahogy azt a két nép sorsközössége ésszerűen indokolja” – mondta Orbán Viktor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?