Újabb vihar pusztított Csehországban, ketten életüket vesztették

vihar k

Újabb esővel, helyenként jégesővel kísért rendkívül heves szélvihar söpört végig csütörtökön este és péntekre virradóra Csehországon. A szélvihar következtében két ember meghalt, két gyermeket súlyos sérülésekkel kórházba kellett szállítani, evakuálni kellett néhány gyermektábor lakóit, akadozik a regionális vasúti közlekedés és mintegy 24 ezer háztartás maradt áram nélkül – jelentette pénteken reggel a közszolgálati Cseh Rádió.

A tűzoltóknak több mint 1200 helyen kellett beavatkozniuk, mert a heves eső következtében megduzzadt kisebb helyi patakok épületeket, pincéket, kerteket öntöttek el. A mentőakciók száma többszöröse a normális napi eseteknek.

A meteorológusok szerint a legsúlyosabb problémák Nyugat- és Dél-Csehországban, valamint az ország észak-keleti régióiban vannak.

A dél-csehországi Písek városa mellett a szélvihar egy nagy fát tépett ki, amely az éppen a mellette vezető útra dőlt, maga alá temetve egy arra haladó személygépkocsit. Az autóban egy fiatal házaspár utazott két kiskorú gyermekével. Az autóra dőlt fa törzse alá került szülők a helyszínen vesztették életüket, míg két kiskorú gyermeküket súlyos sérülésekkel kórházba szállították a mentők. A péntek reggeli hírek szerint a gyermekek már nincsenek életveszélyben.

A Prágától keletre fekvő Královohradecký régióban két gyermektábor lakóit kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak, mert a szélvihar felforgatta a sátrak egy részét és a tábor területét elöntötte a közeli patak vize. A több mint száz gyermeket a közeli települések iskoláiban szállásolták el ideiglenesen. Hasonló kényszerű táborbontásra a rádió szerint néhány más helyen is sor került.

A kidőlt fák és a leszakadt vezetékek miatt több helyen megszakadt a regionális vasúti összeköttetés. A közutak forgalmának akadályoztatásáról nincsenek hírek.

Két hete tornádó söpört végig Dél-Morvaországon, amelynek következtében hat ember meghalt, több mint százan kórházba kerültek és az anyagi károk több milliárd koronára rúgnak. A tornádó sújtotta településeken mintegy 170 családi házat teljesen le kell bontani, majd újjáépíteni.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?