Trump kész tanúskodni a Capitolium ostromával kapcsolatban

Donald Trump k

Donald Trump előző amerikai elnök kijelentette, hogy kész tanúskodni a törvényhozás épületének január 6-ai ostromával kapcsolatban az internetes óriásvállalatok ellen fiókjai törlése miatt indított pere keretében.

„Valójában várom is. Szeretek a választási csalásról beszélni, mert ez volt a leginkább elcsalt választás. A perben mindenről szó lesz, a választásról is” – mondta Trump a The First online televíziós csatornának adott csütörtök esti interjújában.

A volt elnök szerdán bejelentette, hogy keresetet indított a Facebook, a Google és a Twitter, illetve a három internetes óriásvállalat vezérigazgatója ellen, amiért szerinte jogellenesen letiltották a fiókjait.

A műsorvezető kérdésére válaszolva Trump úgy nyilatkozott, hogy kész a bíróságon tanúvallomást tenni, a Capitolium ostromával kapcsolatban is.

A Facebook, a Twitter és a YouTube azután tiltotta le Trump fiókjait, hogy az akkori elnök hívei egy gyújtó hatású beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Trump nem ismerte el vereségét, s arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?