További támogatásokat vár a kijevi polgármester a nyugati országoktól

klicsko
Kijev |

Mihamarabbi katonai támogatást és az Oroszország elleni szankciók további szigorítását kérte Berlintől, Rómától és Párizstól Vitalij Klicsko kijevi polgármester a Bild című német lapnak adott, vasárnap közzétett interjúban.

Vitalij Klicsko elmondta, hogy bár az ukrán hadsereg tájékoztatta a német hadi szállítmányok érkezéséről, „azok nem az elvárt minőségűek”.

„Ez pedig azt jelenti, hogy területeket és életeket vesztünk” – szögezte le Klicsko.

A tervek szerint júniusban Ukrajnában látogat Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök. A polgármester kedvezőnek nevezte a tervet, és úgy vélte, a politikusok jobban megértik az ukrajnai helyzetet, ha a saját szemükkel látnak „olyan városokat, mint Bucsa”, és jobban átérzik, mennyire fontos az ukránoknak a támogatás.

„Minden támogatás; fegyverek, pénz, humanitárius segítség” – tette hozzá.

Klicsko emellett figyelmeztetett arra is, hogy bár az orosz erők jelenleg Ukrajna déli és keleti régióira összpontosítanak, a főváros még mindig nincs biztonságban.

„Kijev célpont volt, és továbbra is az”– fogalmazott.

Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem fog megállni Kijevnél, sem a lengyel határnál. Addig megy, amíg hagyják. A háború Németország ajtaján is be fog kopogni”.

A Bild am Sonntag című lap értesülése szerint Scholz, Draghi és Macron a világ legfejlettebb ipari országait összefogó G7 csoport június 26-án kezdődő németországi csúcstalálkozója előtt látogatna Kijevbe, ahol egyikük sem járt az orosz támadás kezdete óta.

Párizs és Berlin jó ideje egyeztet a közös kijevi látogatásról, amelyre azért nem kerítettek sort eddig, mert Emmanuel Macron meg akarta várni a vasárnapi franciaországi parlamenti választást - írta a német lap, hozzátéve: Párizs javasolta, hogy ne ketten, hanem az olasz kormányfővel együtt utazzanak az ukrán fővárosba.

Az Európai Unió három legerősebb országának vezetői a közös vizittel a közösség egységét akarják kifejezni – emelte ki a Bild am Sonntag.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?