Törökország lezárta tengerszorosait a hadihajók előtt

Boszporusz

Törökország egy 1936-os egyezményre hivatkozva lezárta tengerszorosait, azaz a Boszporuszt és a Dardanellákat a hadihajók előtt. Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter szerint országa NATO-tag, de Ukrajnával és Oroszországgal is jó viszont ápol, és ezt mind figyelembe kellett venniük a döntésük meghozatalakor. 

Abban egyezett a török álláspont a többi NATO-tagállaméval és Ukrajnáéval, hogy az ukrajnai orosz agressziót a törökök is elfogadhatatlannak minősítették. Ennek ellenére azt mondják, az Ukrajna és Oroszország felé fennálló nemzetközi kötelezettségeiknek is szeretnének eleget tenni. A török kormány által hivatkozott nemzetközi szerződés alapján a törököknek háborús időkben joga van lezárni az általuk ellenőrzött tengerszorosokat a hadihajók előtt azzal a kitétellel, hogy minden hajót át kell engedniük, ha azok a saját bázisaikra kívánnak visszatérni. Ennek megfelelően Cavusoglu külügyminiszter figyelmeztetett minden fekete-tengeri és azon kívüli flottát, hogy hajóik kerüljék el a török szorosokat. Jelenleg legalább 4 orosz hadihajó várakozik a Földközi-tengeren arra, hogy a törökök áthaladást biztosítsanak a szorosokon. (444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?