Tony Blair: az angolok nem tudták, mivel jár majd a brexit

London |

<p>Tony Blair szerint az EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a választók anélkül szavaztak a kilépésre, hogy tudták volna, mivel jár majd a Brexit, ezért joguk van ahhoz, hogy meggondolják magukat.</p>

Az egykori munkáspárti brit miniszterelnök pénteki beszédében, amelyet az Open Britain nevű EU-párti kampánycsoport rendezvényén mond el, a szervezet által előzetesen ismertetett részletek szerint bejelenti: saját feladatául tűzte ki, hogy rávegye a briteket döntésük megváltoztatására.

A 63 éves Blair, aki 1997 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, az általa indított kezdeményezés feladatának nevezi a közvélemény "állhatatos tájékoztatását" a brit EU-tagság feladásának tényleges költségeiről, bemutatva, hogy a népszavazási döntés "hiányos tudásanyagra alapozva" született. 

A volt kormányfő ígéretet tesz arra, hogy "könnyen érthető módon" feltárja, milyen tényleges károkat okoz az országnak és állampolgárainak a kilépés az EU-ból, és támogatást kíván szerezni ahhoz is, hogy meg lehessen állítani "a rohanást a szakadék széle felé". "Nem tudom, hogy sikerrel járunk-e, de azt tudom, hogy milyen gyűlölettel ítélnének meg bennünket a jövő nemzedékei, ha meg sem próbáljuk. Most nem a visszavonulásnak, a közönynek, a kétségbeesésnek van itt az ideje, hanem annak, hogy a védelmére keljünk mindannak, amiben hiszünk" - fogalmaz pénteki beszédében Blair.

A volt brit miniszterelnök szerint az utóbbi hónapokban a Brexitről szóló közbeszéd egyetlen témára, a bevándorlásra szűkült, ám az embereket elsősorban az Európán kívülről Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás aggasztja, és a vita éppen arra nem terjed ki, hogy a brit EU-tagság feladása erre nem lesz hatással.

A Downing Street szóvivője pénteken, Blair beszédének ismertté vált részleteire reagálva közölte: a választók a tavaly júniusi népszavazáson kifejezésre juttatták akaratukat, és a brit EU-tagságról nem lesz újabb referendum.

A népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Tony Blair nem először veti fel, hogy lehetőséget kell adni a választóknak döntésük megváltoztatására.

Novemberben a New Statesman című tekintélyes baloldali brit folyóiratnak nyilatkozva kijelentette: szerinte megállítható a Brexit-folyamat, ha a brit választók rájönnek, hogy mivel is jár a brit EU-tagság megszűnése, különösen akkor, ha Nagy-Britannia elveszti hozzáférését az uniós belső piachoz is. Blair szerint ez nagyon fájdalmas gazdasági következményekkel járna, akár tíz évig elhúzódó átalakítást is szükségessé tenne a brit gazdaságban, és ebben a helyzetben nyitva kell hagyni azt a lehetőséget, hogy a választók újragondolhassák tavalyi döntésüket.

Theresa May jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök azóta bejelentette, hogy a kormány az EU-tagság megszűnése után nem kívánja fenntartani a brit tagságot az Európai Unió egységes belső piacán sem, mert ha érvényesítené az ehhez szükséges feltételeket, az olyan lenne, mintha Nagy-Britannia ki sem lépett volna az EU-ból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?