Tokió 2020 – A török kormányfő szerint nem volt fair a döntés

Ankara |

<p>Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint nem volt sportszerű Isztambul helyett Tokiónak adni a 2020-as olimpiát, és a döntés bizonyítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem vesz tudomást a muszlim világról.</p>

 A múlt szombati szavazáson a japán főváros 60, Isztambul pedig 36 voksot kapott, Madrid az első körben kiesett. A kormányfő hangsúlyozta: japán és spanyol földön is rendeztek már olimpiát, de Törökországban még nem.  "Ez nem fair! Semmibe veszik a világ 1,5 milliárd muszlimját" - fogalmazott. A török metropolisz korábban a 2000-es, a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es olimpiára is pályázott, sikertelenül. Mark Adams, a NOB szóvivője szerint Isztambul fantasztikus pályázatot adott be a 2020-as játékokra, az utolsó pillanatig versenyben volt, ám ilyen a sport: csak egy nyerhet. Szakértők szerint a török jelentkezés esélyeit gyengíthette, hogy míg Tokió közel 8, addig Isztambul 20 milliárd dolláros költségvetéssel számolt, tovább az is, hogy az elmúlt időszakban több tucat török sportoló akadt fenn doppingvizsgálaton, ráadásul a szomszédos Szíriában polgárháború dúl. A doppingbotránnyal kapcsolatban Erdogan megjegyezte: zéró toleranciát hirdettek, ennek eredménye, hogy elkapták és eltiltották a csalókat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?