Több tucatnyi sebesültje van az újabb kairói összecsapásoknak

Kairó |

<p>&nbsp;Nyolcvannál is több sebesültje van a hatóságok tájékoztatása szerint az egyiptomi iszlamista államfő hívei és ellenzői közötti pénteki összecsapásoknak. A Mohamed Murszi ellen tüntetők este a rendőrökkel is összetűzésbe kerültek, a belügyminisztérium tájékoztatása szerint 19 embert letartóztattak, hármat közülük azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtották az iszlamisták autóbuszát.</p>

A Muzulmán Testvériség - amelynek támogatásával megválasztották az elnököt - az egyiptomi legfelső bíróság épülete elé szervezett demonstrációt, amelyen Murszi hívei az igazságszolgáltatás "megtisztítását" követelték.
    A bíróság az utóbbi időben az államfő több döntését, többek közt a legfőbb ügyész leváltásáról szólót is felülbírálta. A testület megakadályozta a szenátusnak azt a tervét is, amely 70-ről 60 évre csökkentette volna a bírák nyugdíjkorhatárát. A bíróság szerint a Murszi-tábor így akar megszabadulni bizonyos bíráktól.
    A legfelső bíróság épülete előtti összecsapásokban az elnök hívei és politikájának ellenzői kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg egymást, az AFP francia hírügynökség szerint lövések is dördültek, és kigyulladt a Muzulmán Testvériség autóbusza.
    A két tábor közötti alexandriai összecsapásoknak egy tucatnyi sebesültje van.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?