Tízezrek tüntettek Glasgow-ban több klímavédelemért

b

Tízezrek tüntettek szombaton a nagyobb klímavédelemért Glasgow-ban, ahol éppen az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye 26. ülésszaka (COP26) zajlik.

A zászlókkal és klímavédelmi feliratokat tartalmazó transzparensekkel felvonuló aktivisták a klímavédelem terén is több igazságot követeltek a világ szegényebb régióiban élők számára. A COP26 Coalition nevű tüntetés szervezői szerint több mint százezren vettek részt a konferencia ülésszakának félidejére tervezett megmozduláson. A brit rendőrség ugyanakkor nem adott becslést a tüntető tömeg nagyságáról.

A nap folyamán világszerte több mint háromszáz hasonló tiltakozó akciót szerveztek.

Amszterdamban szintén tízezrek vonultak az utcákra nagyobb erőfeszítéseket követelve a klímavédelemben. A holland nagyvárosban egyebek között a "Mentsétek meg a környezetet és a Földet", illetve "Mentsétek meg a jövőnket" jelszavakat skandált a szervezők által negyvenezer fősre becsült, főleg fiatalokból álló tömeg - ismertette a NOS közszolgálati televízió. Az amszterdami megmozdulás egyik fiatal résztvevője például arról beszélt, hogy őt leginkább az aggasztja, hogy Hollandiát elöntheti a tenger a klímaváltozás nyomán emelkedő vízszint következtében.

A COP26 Coalition, amely különböző szervezetek és kezdeményezések hálózataként működik, Twitter-oldalán kommentálta a szombati eseményeket. "Az igazságtalanság korszaka lejárt. Olyan klímavédelemre van szükségünk, amely mindannyiunk számára működik, nemcsak azok számára, akiknek a legtöbb pénz van a tarsolyukban" - olvasható az aktivistahálózat mikroblogján.

Mintegy 200 ország képviselői vesznek részt a november 12-ig zajló glasgow-i klímacsúcson, hogy megvitassák, miként lehetne megvalósítani azt a célkitűzést, hogy a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?