Tizenhét évre ítélték terrorcselekmények miatt Budaházy Györgyöt

Budaházy György

Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék szerdán.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet további 5 vádlottat sújtott tíz évnél hosszabb fegyházzal, több másik vádlott pedig 5 év körüli szabadságvesztést kapott. A bíróság a rendelkező rész kihirdetése után nyomban határozott Budaházy és több társa letartóztatásáról is, amit azonnal végrehajtottak.

Budaházy szimpatizánsai tapssal, kiabálással zavarták meg a rendet, ezért a bíró eltávolíttatta őket a tárgyalóteremből. Ezután az ítélet szóbeli indoklása várható.

Az eljárás adatai szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. A vádlottak többsége jobbára tagadta a terhére rótt cselekményeket.

A Fővárosi Törvényszék 2016-ban már egyszer elítélte első fokon, nem jogerősen Budaházyt és társait - Budaházy akkor 13 évet kapott -, ám a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azt a döntést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú eljárás megismétlésére utasította a törvényszéket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?