Tasnádi Péter fogva tartotta a Magyar Hírlap fotósát (videó)

Budapest |

<p>A rendőrség a Károly körúti árverésen történtek megnyugtató tisztázása végett garázdaság gyanúja miatt eljárást indít - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán az MTI-vel.</p>

A BRFK közleményében azt írta: szerdán a délutáni órákban bejelentés érkezett a VII. kerületi rendőrkapitányságra, hogy egy, a Károly körúton zajló árverésen atrocitás alakult ki a résztvevők és a sajtó munkatársai között.

A kerületi járőrök helyszínre érkezésekor már véget ért a vita, a rendőrök igazoltatták a jelenlévőket, és felvették a személyi adataikat

A helyszínen megkérdezettek egyike sem számolt be jogsértésről, fenyegetésről, ennek ellenére a VII. kerületi rendőrkapitányság az eset megnyugtató tisztázása végett garázdaság gyanúja miatt eljárást indít - írta a rendőrség.

A rendőri igazoltatásokról korábban Dabasi Tamás, az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetségének alapító tagja számolt be szerdán az MTI-nek.

Dabasi Tamás elmondta, hogy az Árverező Ház (ÁH) Zrt. helyiségében 84 ingatlan árverezése indult el, s a tiltakozók ezt szerették volna megakadályozni.

Az árverésen történt botrányos jelenetekről az MTI korábban annak kapcsán is hírt adott, hogy az árverésen inzultus érte Burger Zsoltot, a Magyar Hírlap fotósát. A lap az MTI-hez eljuttatott közlése szerint a Magyar Hírlap fotósát "berángatta egy szobába, megfenyegette és fényképezőgépe memóriakártyájának átadására kényszerítette Tasnádi Péter".

Az incidensnek - mint írták - Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke és a sajtó több képviselője vetett véget, akik kiszabadították Burger Zsoltot a szobából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?