Tajvani hírszerzés: Kína be akar avatkozni az elnökválasztásba

tajvan k

A jövő év eleji tajvani elnök- és parlamenti választásokra készülve december elején magas rangú kínai vezetőkből álló ülést tartottak Pekingben a kormány erőfeszítéseinek hatékonyabb összehangolása céljából, Tajpej szerint azonban Peking a választásokba akar beavatkozni és politikai befolyásolásra törekszik a szigeten.

A tajvani hírszerzés értesülése alapján az ülésen többek közt a védelmi- és az állambiztonsági minisztérium delegáltjai is részt vettek. A tanácskozáson megállapították, hogy a különböző ügynökségeknek "egységesíteniük" kellene a Tajvannal kapcsolatos munkájukat, és a közvéleményt befolyásolni képes kampányokat kellene folytatni a hírcsatornákon és a közösségi médián keresztül – áll a közleményben. A Reuters hírügynökség forrásokra és dokumentumokra hivatkozva emellett arról számolt be, hogy Peking több száz tajvani helyi politikusnak biztosít kedvezményes utazást Kínába a választások előtt.

A tajvani kormány szerint a kínai kormányzat a Peking-barát jelöltek sikere érdekében lejárató kampányt folytat más tajvani jelöltekkel szemben. Tajpej szerint Peking célja, hogy a szavazókat a szorosabb kínai kapcsolatokat támogató jelöltek felé tereljék a január 13-ra kiírt választásokon.

A Kínai Népköztársaság szakadár tartományának tekinti az 1949, a kommunisták polgárháborús győzelme óta saját kormányzattal rendelkező szigetet, és a pekingi kormány az utóbbi hónapokban fokozta a szigetre nehezedő katonai és politikai nyomást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?