Szadr megint blöffölt, a harcokat folytatták

Nedzsef/Bagdad. A tegnapra virradó éjszaka és a reggeli órákban is arról szóltak a jelentések, hogy Muktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető az utolsó pillanatban meggondolta magát. Vagyis szerdán este elfogadta az iraki ideiglenes kormány feltételeit.

Állig felfegyverzett amerikai kommandósok szállták meg NedzsefetReuters-felvételNedzsef/Bagdad. A tegnapra virradó éjszaka és a reggeli órákban is arról szóltak a jelentések, hogy Muktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető az utolsó pillanatban meggondolta magát. Vagyis szerdán este elfogadta az iraki ideiglenes kormány feltételeit. A délelőtt folyamán pedig erős amerikai csapatok özönlötték el Nedzsefet. Kászem Daúd iraki államtitkár délben már azzal fenyegetőzött, hogy néhány órán belül offenzíva indul a Mahdi Hadserege ellen, ha vezére, asz-Szadr nem jelenti be személyesen és nyilvánosan a milíciák feloszlatását. Daúd újságírók előtt hozzátette, azért van szükség Szadr személyes, nyilvános bejelentésére, mert nem bíznak benne. Eddig ugyanis többször is kibúvókat talált, hogy ne ő, hanem helyettesei nyilatkozzanak helyette. Az államtitkár szerint Szadr át kell adja a rendőrségnek és a nemzeti gárdának a milíciák minden könnyű- és nehézfegyverét az ország minden tartományában, beleértve Bagdad síita negyedét, Szadrvárost is. Híveinek pedig el kell hagyniuk Ali imám nedzsefi mauzóleumát és a kúfai mecsetet, továbbá minden idegennek távoznia kell Nedzsefből, miután igazolták magukat a rendőrségen. A bagdadi ideiglenes kormány szóvivője szerint a kabinet nem kapott semmilyen hivatalos választ Szadrtól a milíciák azonnali és feltétel nélküli leszerelésére és az Ali imám mecsetjéből való távozásra vonatkozó követelésére. Szadr szóvivője viszont azt mondta, hogy a vallási vezető egy tárgyaló személyt vár a kormány részéről, hogy megvitassák a békemegállapodás részleteit.

Délután ismét arról érkeztek hírek, hogy rendkívül heves harcok robbantak ki Nedzsef muzulmán szentélye környékén, miután Szadr elutasította az ideiglenes kormány megadásra szólító felhívását. A harcok kitörése előtt Ahmed Sajbáni, Szadr egyik bizalmasa és a Mahdi Hadseregének parancsnoka a lázadók és támogatóik bázisául szolgáló Ali imám mecsetjében újságíróknak kijelentette: „Teljesen világos, hogy elutasítjuk a kormány követeléseit.” Sajbáni, aki Szadr tárgyalóküldöttségének vezetője, azt mondta, hogy az államminiszter, aki előterjesztette a követeléseket, nem volt tagja a kormány hivatalos tárgyalóküldöttségének. Ausz al-Hafadzsi sejk, Szadr násziríjai irodájának vezetője az al-Dzsazíra hírtelevízióban azt mondta, Szadrnak nincs felhatalmazása arra, hogy feloszlassa a Mahdi Hadseregét, vagy fegyverletételre kényszerítse követőit. Szadr fegyvereseinek százai géppisztolyokkal és aknagránátokkal felszerelkezve sorakoztak fel a mecsethez vezető utcákon, azt bizonygatva, hogy a kormány követeléseitől nem rettennek meg, készen állnak a harcra, és meg fogják ölni a támadókat. A városban tegnap aknavető-támadás ért egy rendőrőrsöt, legkevesebb nyolc rendőr életét vesztette, harminc pedig megsebesült. A rendőrőrsök gyakori célpontjai a Muktada asz-Szadr hitszónokhoz hű síita lázadóknak.

Az al-Dzsazíra hírtelevízió szerint Szadr egyik képviselője bejelentette: a dél-iraki lakosság felrobbantott több olajvezetéket, és az emberek azzal fenyegetőznek, hogy ebben az országrészben lángra lobbantják az összes olajkutat. Egyébként Iraknak 2,7 milliárd dollár bevételkiesést okoztak az exportolajat szállító vezetékei ellen a háború befejeződése óta végrehajtott szabotázsakciók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?